Klímaváltozás és vulkánkitörés eredménye volt a tíz csapás
2010. március 30. 09:43 The Daily Telegraph
A bibliai tíz csapás tényleg megtörténhetett: azok a globális felmelegedés és egy vulkánkitörés logikus következményei voltak - vélik a kutatók.
Korábban
Bizonyítékot találtak arra, hogy tényleg megtörtént a tíz csapás, amely a Biblia szerint Mózesnek a zsidók rabszolgaságból való megmentésében segített. A kutatók azonban úgy vélik: egy bosszúálló Isten tettei helyett mindez a klímaváltozás és a környezeti katasztrófák következménye lehetett.
A régészek ma már széles körben vélik úgy, hogy a csapások legtöbbje a Nílus-deltában található Avarisz (Hut-waret) ősi városának maradványain mutatható ki, amely II. Ramszesz uralkodása, i.e. 1279-1213 között az ország egyik fővárosa volt. A leletek szerint a várost 3000 évvel ezelőtt hagyhatták magára, és a kutatók szerint ennek oka a tíz csapásban keresendő.
Ezt a klímaszakértők is alátámasztják, akik szerint ekkor egy elég komoly változás következett be a helyi éghajlatban. Az egyiptomi barlangok cseppköveinek vizsgálata alapján sikerült az egykori időjárási mintákat is rekonstruálni, és ezekből ma már biztos, hogy Ramszesz uralkodása alatt melegebb, esős éghajlat volt, ami hirtelen szárazra váltott. Augusto Magini, a Heidelbergi Egyetem klimatológusa szerint bár több évtizedig kedvező volt az éghajlat, ez Ramszesz uralma végétől drasztikusan megváltozott, és a száraz periódusnak nagyon komoly következményei lehettek.
Ez okozhatta az első csapást: a Nílus ugyanis a szárazság miatt egy lassú, iszapos folyóvá vált, és a vizét a Burgundi vörös (Oscillatoria rubescens) mérgező vízi alga festette vörösre. A szakemberek szerint az algák vezettek a második, harmadik és negyedik lépcsőhöz, így a békák, tetvek és legyek megjelenéséhez. A mérgező vízi élőlény ugyanis felgyorsította a békák fejlődését, és rákényszerítette őket vízi élőhelyük elhagyására. A legtöbb azonban elpusztult, és ez eredményezte a rovarok megjelenését, amelyeket korábban egyébként épp a békák tartottak kordában. Innen következett az ötödik és hatodik csapás, hiszen a rovarok által hordozott betegségek is könnyebben terjedhettek, és az állatok mellett már az emberek is megbetegedtek.
A hetedik, nyolcadik és kilencedik csapás a szantorini vulkánkitörés „eredménye” – derül ki a filmből, hiszen a vulkáni hamu előbb sötétséget és hideget, majd hatalmas viharokat okozhatott. Szintén ez lehetett a felelős a sáskákért is. Az utolsó csapás, azaz az elsőszülöttek halála pedig egy, a gabonakészleteket megfertőző gomba műve; az elsőszülöttek ugyanis elsőként vettek ezekből, így ők lehettek a járvány első áldozatai.
Más szakértők azonban kételkednek: szerintük ugyanis a Biblia természettudományi magyarázatával pont az abban rejlő tanítások értelme veszik el.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Amikor a baracktolvaj a szomszéd volt - nyári bűnügyek az 1900-as évek Magyarországáról 18:02
- Megtalálták a Sirály I. hordszárnyas hajó roncsát 16:16
- Az ókori elit temetőjét tárták fel egy olasz tésztagyár területén 15:16
- Giotto építtette a most talált középkori védműveket Firenzében 14:01
- Újra megszólalt a kelták félelmetes harci kürtje 13:13
- Középkori falszakaszt fedeztek fel a chesteri vár alatt 11:58
- Britannia legnyugatibb színes mozaikját tárták fel Devonban 11:13
- Különös égi jelenségekről is beszámoltak az ókori római történetírók 09:51















