Otthont találtak a fantasztikus angolszász kincsleletnek
2010. március 24. 18:03 MTI
Közadakozásnak és egy brit örökségvédelmi alapítványnak köszönhetően sikerült összegyűjteni 3,3 millió fontot (971 millió forintot), ami ahhoz volt szükséges, hogy megtalálási helye közelében, két közép-angliai múzeumba helyezzék el a staffordshire-i kincsleletet.
Korábban
A staffordshire-i a valaha előkerült legjelentősebb angolszász kincslelet. Egy amatőr régész találta meg fémkeresővel tavaly júliusban Staffordshire-grófságban egy szántóföldön a 7. századból származó arany- és ezüsttárgy-gyűjteményt, amely másfél ezer darabból áll.
A tárgyak zöme katonai jellegű felszerelés: fegyvertartozékok, karddíszek, kardmarkolaton használatos kézvédő lemezek, harci jelvények - mind aranyból és ezüstből verve, sok esetben drágakőberakással. Az aranytárgyak súlya eléri az öt kilogrammot, az ezüstleleteké pedig 1,3 kilogrammot nyom.
A második legnagyobb nagy-britanniai angolszász kincs a híres Sutton Hoo-i lelet, amely 1939-ben került elő, ebben azonban "mindössze" másfél kilogrammnyi aranytárgy volt.
A staffordshire-i kincset Birmingham és Stoke-on-Trent múzeumában állítják ki, a megmentésre fenntartott adományvonal azonban tovább üzemel: most a restaurálásra gyűjtenek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.