Az orosz kommunisták szerint németek mészároltak Katynban
2010. február 12. 14:25 MTI
A katyni mészárlás hátterének tisztázására az orosz kommunisták pénteken az állami dumában parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását javasolták.
Korábban
Viktor Iljuhin képviselő, aki a javaslatot előterjesztette, ezt azzal indokolta, hogy sikerült olyan dokumentumokat találniuk, amelyek azt támasztják alá, hogy a lengyel hadifoglyokat németek mészárolták le. Hozzátette, hogy az európai emberi jogi bírósághoz több mint 70 keresetet nyújtottak be a meggyilkolt lengyelek hozzátartozói, s az általuk követelt összeg meghaladja a 100 milliárd dollárt. Azt is felhozta, hogy a háborúban aratott győzelem 65. évfordulójára az amerikai kongresszusi könyvtárban éppen e tárgyban "oroszellenes jellegű" kiállítás nyílik.
Iljuhin emlékeztetett rá, hogy Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó és Borisz Jelcin, Oroszország első elnöke bocsánatot kért a legyen néptől, Vlagyimir Putyin államfő pedig még dokumentumokat is átadott Lengyelországnak. Úgy vélekedett azonban, hogy ma Oroszországban nincs megfelelően objektív értékelés a hetven évvel ezelőtt történtekről, s a kilencvenes évek elején, amikor elkezdték mondani, hogy szovjet katonák gyilkolták le a lengyeleket, meghamisították a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának számos dokumentumát is.
A mai ismeretek szerint a katyni vérengzés néven ismert tömeggyilkosságot a SZK(b)P Központi Bizottságának politikai bizottsága 1940. március 5-én hozott döntésére hajtotta végre az NKVD több helyen, áldozatai a Szovjetunió területén lévő hadifogolytáborokban raboskodó lengyel (részben tartalékos) tisztek és főtisztek voltak. Az áldozatok számát a különböző becslések 15 és 22 ezer fő közé teszik. A németek 1943-ban fedezték fel az első tömegsírokat a Harmadik Birodalom által megszállt területeken, Katyn erdeiben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.