Forradalom a Kárpátok alatt

2009. december 15. 12:46 Zahorán Csaba

Korábban

Forradalom és/vagy államcsíny?

A számtalan megválaszolatlan kérdés miatt nem csoda, ha az 1989. decemberi fordulatról egy sor különféle elmélet született. Ruxandra Cesereanu említett munkájában a magyarázatokat három nagyobb csoportba sorolja. Az elsőt a „tiszta”, a nép által végrehajtott forradalomra vonatkozó értelmezések alkotják, a másodikat az összeesküvés-elméletek (amelyeken belül vannak kívülről irányított, nemzetközi összeesküvések és belülről szervezett puccsok is), míg a harmadikat a forradalom és az államcsíny ötvözetei adják. Mindegyik verziót számos bizonyítékkal és érvvel lehet alátámasztani.

A temesvári forradalom résztvevői értelemszerűen nem igazán lelkesednek azért, ha valóban bátor és önfeláldozó tetteiket egy közönséges puccs forgatókönyvébe illesztik, bár vannak, akik elképzelhetőnek tartják, hogy forradalmukra utóbb egy államcsíny is „rátelepedett”. Szintén a „tiszta forradalom” mellett áll ki több olyan politikus is – például Ion Iliescu vagy Petre Roman –, akik számára ez a verzió biztosította hatalmuk legitimációját. Az összeesküvés-elméletek hívei elsősorban a különféle titkos, Ceauşescu vagy Románia elleni szervezkedésekben látják a fordulat hátterét, nagy jelentőséget tulajdonítva George Bush és Mihail Gorbacsov 1989. december eleji máltai találkozójának, ahol több magyarázat szerint megállapodtak Ceauşescu eltávolításában.

Egyes verziókban fontos szerepet kap a magyar kártya is – azaz Magyarország állítólagos revizionista tervei és a romániai magyarok Erdély elszakítására irányuló törekvései. Vannak olyan elméletek is (pl. a különleges terroristaellenes egységek parancsnokának írásai), amelyekben az okkult és idegen erők által előkészített polgárháborút Ştefan Guşă és Iulian Vlad tábornokok akadályozták meg, megmentve ekképp Romániát egy külföldi inváziótól. Ezek az interpretációk a kivégzett conducător magyarázataira emlékeztetnek – nem véletlenül, hiszen főleg volt hívei osztják őket. A belső összeesküvés hirdetői gyakran azokra a Ceauşescu-ellenes szervezkedésekre hivatkoznak, amelyekben a hadsereg és a Securitate katonatisztjei vettek részt az 1980-as években, de végül meghiúsultak.

A „vegyes” forradalom és államcsíny változatai a fent említett elméletek különböző arányú elegyeiből állnak. Egy közelmúltban megjelent, összefoglaló jellegű munka úgy jellemzi a fejleményeket, hogy a „forradalom” (sic!) a temesvári népi lázadással kezdődött, majd Bukarestben újszerű államcsínyként folytatódott. E szerint az értelmezés szerint a forradalomban Ceauşescut régebbi, a Kommunista Párton belüli és kívüli ellenfelei buktatták meg a hadsereg és a titkosszolgálatok segítségével, az érdekelt hatalmak – főleg a Szovjetunió és Magyarország – támogatásával. Az államcsíny újszerűségét az adja, hogy a hatalom átvétele a népfelkelés eszközeivel történt meg. Mivel továbbra is sok adat és körülmény ismeretlen, az összefüggések közötti űrt az egyes elméletek szerzői gyakran spekulációkkal és találgatásokkal töltik ki. Így az egyik sem tekinthetős tökéletesen meggyőzőnek. A kétkedést az is indokolttá teszi, hogy az interpretációk hátterében nem egy esetben politikai motivációk vagy személyes érdekek állnak.

A fordulat következtében tulajdonképpen a Román Kommunista Párt második vonala került hatalomra, ami hosszú évekre kijelölte a romániai rendszerváltás útját. Noha 1989. december utolsó és 1990. január első napjaiban újjáalakultak a történelmi pártok és számos új politikai formáció keletkezett, beleértve a nemzeti kisebbségek képviseletét ellátó szervezeteket is (pl. az RMDSZ-t), a régi-új elitek minden eszközzel megpróbálták ellenőrizni és irányítás alatt tartani a politikai és gazdasági folyamatokat. Ehhez pedig a korábbról ismert eszközök alkalmazásától sem riadtak vissza: a valódi rendszerváltást követelő és a forradalom „elrablását” hangoztató ellenfeleik ellen szükség esetén mozgósították a munkásokat vagy a bányászokat (lásd az 1990-es „bányászjárásokat”), bátran éltek a nacionalista, gyakran magyarellenes retorikával, de alkalomadtán a régi kizsákmányolók visszatértével is riogattak. Az Iliescu nevével fémjelzett „eredeti demokrácia” így a rendszerváltó Közép- és Kelet-Európa egy sajátos színfoltjává vált, ahol jócskán elhúzódott az államszocialista berendezkedés lebontása.

Terra Recognita Alapítvány

Felhasznált irodalom:

Peter Siani-Davies: Revoluţia română din Decembrie 1989. Humanitas, Bucureşti, 2006. (The Romanian Revolution of December 1989. Cornell University, 2005.);
Ruxandra Cesereanu: Decembrie ’89. Deconstrucţia unei revoluţii. Polirom, Iaşi, 2004.;
Istoria ilustrată a României. Coord.: Ioan-Aurel Pop, Ioan Bolovan. Bucureşti-Chişinău-Cluj, Litera Internaţional, 2009.;
Vogel Sándor: Rendszerváltás fegyveres összecsapással. Románia, 1989-1992. História 2001/9-10.

A magyar vonatkozásokkal kapcsolatban lásd pl. Király Károly és Domokos Géza visszaemlékezéseit; az előzményekkel kapcsolatban lásd pl.: Vincze Gábor: Illúziók és csalódások. Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetéből. Státus, Csíkszereda, 1999.; a későbbi fejleményekkel kapcsolatban lásd pl.: Tom Gallagher: Theft of a Nation. Romania Since Communism. C. Hurst & Co., 2004.

A közelmúltban magyarul megjelent cikkekből lásd pl.: Irházi János: A rendszerváltás Romániában. Egyenlítő 2009/7-8., és Irházi János: Ceauşescu végnapjai. Egyenlítő 2009/12.

előző oldal 4 / 4