Forradalom a Kárpátok alatt

2009. december 15. 12:46 Zahorán Csaba

Korábban

Temesvártól a bukaresti fordulatig

Bár 1989. december 14-ére a kelet-romániai Iaşi-ban egy Ceauşescu elleni tüntetést terveztek, ám az végül meghiúsult, és a feszültség végül Temesváron tört ki, Tőkés László református lelkész erőszakos kiköltöztetése kapcsán. A hatalom december 15-én akarta eltávolítani a bánsági városból Tőkést, ám kora reggel már hívők gyülekeztek a lelkész lakása előtt. A hatóságok eleinte békés úton akarták kezelni a helyzetet, a csoportosulás azonban egyre nőtt, és a tiltakozás következő napon sem fejeződött be.

December 16-án már rendszer- és Ceauşescu-ellenes felszólalásokra és kisebb zavargásokra is sor került. Bár Tőkés Lászlót a következő nap elszállították, Temesvár központjában egyre nagyobb tömeg gyűlt össze, amely betört a megyei pártbizottság épületébe is. Mivel a helyi vezetők elveszítették az események fölötti ellenőrzést, magas rangú katonatisztek érkeztek Temesvárra, és a város utcáit ellepték a katonai és belügyi alakulatok. Ám miután a vízágyúk már nem voltak elegendőek, a rendvédelmi egységek tűzparancsot kaptak. Az első összecsapásoknak több mint 60 civil áldozata volt, a sebesültek száma 200 körül mozgott, számos tiltakozót letartóztattak.

December 18-án Temesváron gyakorlatilag szükségállapot uralkodott. A hatalom látszólag ismét a város ura volt, így Ceauşescu egy komoly üzlet lebonyolítása reményében Iránba utazott, feleségére, Elenára (aki egyúttal első miniszterelnök-helyettes és a Politikai Végrehajtó Bizottság tagja is volt) és a csúcsvezetésre bízva a válság kezelését. A párt megpróbálta mozgósítani a munkásokat a rendszer védelmében, ám a gyárakban épp a Ceauşescu-rezsim ellen kezdtek el mozgolódni. A nyugtalanságot növelték a biztonsági erők brutális beavatkozásairól – a halálos áldozatokról, a titokban elszállított és elégetett holttestekről, a megvertek tömegeiről – terjengő hírek. Az elégedetlenség a következő napokban egyre több gyárra terjedt át, spontán sztrájkokba kezdtek, miközben folytatódtak az elszórt utcai incidensek is.

December 20-án a munkások általános sztrájkot hirdettek, és az utcára vonultak. A hadsereg azonban ekkor már nem avatkozott be, sőt, kivonták a városközpontból. A tiltakozók behatoltak az Opera épületébe, szónoklatokat intéztek az Opera téren gyülekező tömegekhez, majd tárgyalásokba bocsátkoztak a miniszterelnökkel és más politikusokkal. A nap folyamán megalakították a Román Demokrata Frontot is. A tárgyalások azonban nem vezettek eredményre, és az időközben hazatért Ceauşescu televíziós és rádióbeszéde sem vitt közelebb a megoldáshoz – a conducător ugyanis megnyilatkozásában a „huligánokat” és a „külső erőket” okolta a zavargásokért.

Ceauşescu mindvégig úgy vélte, hogy egy Románia ellen irányuló, kiterjedt összeesküvés folyik, amely során a Szovjetunió és a Varsói Szerződés más tagállamai szövetkeztek a nyugati erőkkel, hogy őt – és a romániai szocializmust – megbuktassák. Testvére, Ilie Ceauşescu tábornok, honvédelmi miniszter-helyettes is hasonló szellemben, egy Magyarországról irányított irredenta diverzióról beszélt az erdélyi helyőrségekben. Ebből a szempontból tehát Nicolae Ceauşescu és klikkje számára logikusnak tűnhetett a „nép” további mozgósítása saját támogatásuk érdekében, ám ez valójában a helyzet teljes félreértelmezéséről árulkodott.

A fővárosban Ceauşescu december 21-re nagyszabású gyűlést hívott össze a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának székháza előtti Palota térre (a mai Forradalom térre). A televízió és rádió által élőben közvetített gyűlésnek azt kellett volna demonstrálnia, hogy a munkásság továbbra is kiáll személye és rendszere mellett. Ceauşescu beszéde alatt azonban – máig tisztázatlan módon – nyugtalanság támad a téren, és bár a conducător később folytatta szónoklatát, az nem érte el a kívánt hatást.

A kilátásba helyezett kisebb kedvezmények (a nyugdíjak és fizetések megemelése stb.), illetve a nemzeti egységre való felszólítás Románia integritása, szuverenitása és a szocializmus megvédéséért nem tudták fellelkesíteni a kivezényelt tömegeket. Noha a gyűlést feloszlatták, a városközpont más helyein újabb csoportosulások keletkeztek, amelyek hamarosan Ceauşescu-elleni tüntetésekké változtak. A kivezényelt rendvédelmi egységek este beavatkoztak, és 49 halott tüntető, közel 500 sebesült és több száz letartóztatás árán hajnalra sikerült is pacifikálni a belvárost. Másnap, december 22-én azonban ismét gyülekezni kezdtek a tiltakozók, főleg fiatalok, akikhez egyre több munkás is csatlakozott.

Vidékről is egyre több tüntetést jelentettek, a hatóságok elrendelték a szükségállapot bevezetését az egész országban. A zűrzavart azonban növelte a honvédelmi miniszter állítólagos öngyilkossága, ami után Victor Atanasie Stănculescu tábornokot bízták meg a tárca vezetésével. A Bukarestben lévő csapatokat először a KB székháza körül vonták össze, majd visszarendelték a laktanyákba. Ez később számos találgatásra adott okot, hiszen egyszerre lehetett értelmezni Ceauşescu melletti és elleni intézkedésként is. A tüntetőkkel egyre gyakrabban „fraternizáló” katonák lojalitása ugyanis megkérdőjeleződött, azaz visszavonásuk logikus lépésnek tűnhetett, de eltávolításuk a feltételezett összeesküvők érdekében is állhatott, hiszen a csúcsvezetés ezzel gyakorlatilag védtelenné vált. A hadsereg ezt követően már a forradalom oldalán jelent meg ismét az utcákon.

22-én, nem sokkal dél előtt Ceauşescu még egyszer megpróbált szólni a Palota téren gyülekező emberekhez. Ám ezúttal már alig jutott szóhoz, a tömeg lehurrogta, majd betört az épületbe. A conducătort és feleségét sietve a tetőre vezették, ahonnan néhány perccel dél után helikopterrel távoztak. Miután elhagyták a fővárost, a helikoptert autóra cserélték, a kalandos menekülés végül este egy târgoviştei laktanyában ért véget.