Bocsánatot kérnek a homoszexuálisok bebörtönzéséért a spanyolok
2009. december 8. 11:54 The Daily Telegraph
Spanyolország hivatalosan is bocsánatot kért egy olyan férfitól, akit az 1970-es években szexuális irányultsága miatt ítéltek el, és zártak börtönbe. A lépés megnyithatja az utat a többi, hasonló ítélet miatti rehabilitálás előtt.
Korábban
Antoni Ruiz az első olyan spanyol, akinek elismerték szenvedéseit, amiért szexuális irányultsága miatt börtönbe került. Ő azonban csak a Franco-rezsim örökségét szenvedte el: míg a diktátor uralma idején 5000 embert börtönöztek be homoszexualitása miatt, addig ő 1976-ban került a hatóságok kezébe. Az akkor 17 éves fiú a családjának mondta el, hogy meleg. Amikor aztán a szülők ezt meggyónták egy szerzetesnek, ő beárulta a fiút a hatóságoknak. Három hónapos börtönbüntetésre ítélték, és további egy évig nem térhetett haza lakóhelyére.
Ruiz ma az egykori rabok szervezetét vezeti, és nemrég kapott a levelet a spanyol igazságügyi miniszter hivatalos bocsánatkérésével, amelyhez egy 4000 eurós kárpótlást is csatoltak. Szerinte mindez egy „régóta várt szimbolikus bocsánatkérés”.
Az elismerésre a 2007 óta érvényben lévő Történeti Emlékezet Törvénye alapján került sor, amelyet a spanyol polgárháború, majd az azt követő fasiszta diktatúra áldozatainak kárpótlására fogadtak el.
A homoszexualitást börtönbüntetéssel sújtó törvényt egyébként 1979-ben törölték el az országban, ahol az azonos neműek kapcsolatát ma Európa egyik legliberálisabb törvénye szabályozza; Jose Luis Rodriquez Zapatero szocialista kormányzata legalizálta az azonos neműek házasságát, akik akár gyereket is örökbe fogadhatnak.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Múlt-kor magazin 2014/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/611.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)