Bronzkori embereknek öltözhetünk Százhalombattán
2009. szeptember 11. 17:05
Őskori környezetbe röpíti vissza a látogatókat vasárnap a százhalombattai Régészeti Parkban nyíló Viselettörténet című kiállítás, amely a bronzkorban itt élt elődök divatjába kalauzolja el az érdeklődőket.
Korábban
A négyezer évvel ezelőtt e helyen élt népek nevét sem tudjuk, írásos emlékek sem maradtak fenn ezekből az időkből, ám az ásatások során előkerült edénytöredékeken fellelt ábrákból a régészek kikövetkeztetik, miként éltek és öltözködtek elődeink.
E szerint gyapjúból készült ruhákban, főként tunikában jártak, a férfiak bronzból készült lábszárvédőt hordtak, a nők pedig állatfigurákkal, geometriai ábrákkal díszített karkötőt viseltek. A színezéstechnika már akkor magas színvonalon állt, a ruhákat általában barnára, és annak különféle árnyalataira festették.
A Régészeti Parkban hét éve próbálják rekonstruálni, hogy milyen festékanyagot használtak a valaha itt élt emberek. A park területén kis parcellákat ültettek be különféle őshonos növényekkel, és ezek kivonataiból állítják össze a több ezer évvel ezelőtti festékanyagokat. Jelenleg már - amint a kiállításon is nyomon követhető - 280-féle színt, illetve árnyalatait tudták előállítani.
Így például a diólevélből a barna, a szőlőlevélből az okker, a gyalogbodzából a zöld színt "varázsolták" elő, ehhez az árnyalatok megkülönböztetésére ecetet, vizeletet és különféle más folyadékokat, ezek más-más arányait használták fel az akkor divatdiktátorok. Ezekből a természetes anyagokból színezett ruhákat élő modellek mutatják majd be az időutazás résztvevőinek.
A kiállítás a hajdani kézműves mesterségekkel is megismerkedteti a látogatókat, így a gyapjúkártolás, a fonalsodrás, a szövés, a lepénykészítés fogásait, szerszámait is bemutatják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.