A hintapolitika mítosza nyomában
2009. augusztus 25. 13:45
Mennyire tekinthető valósnak, és mennyiben csak történészi képzelgésnek a Kállay Miklós miniszterelnökségéről az elmúlt évtizedekben kialakított kép? Többek közt ez is kiderül Joó András elemzéséből, aki az 1942-44 közötti magyar külpolitika lehetőségeit mutatta be nemrég megjelent könyvében.
Korábban
Magyarországra úgy köszöntött az 1942-es esztendő, hogy hazánk hadiállapotban állt a Szovjetunióval és Nagy-Britanniával. Budapestről - német nyomásra - az Egyesült Államoknak is hadat üzentek. Az 1942. március 9-én hivatalba lépő Kállay Miklós legfőbb feladata viszont abban állt már, hogy a második világháborúból fokozatosan kivezesse az országot. Kállay, eltérő körülmények közt, Teleki Pál nyomdokain kívánt haladni, kinevezése mögött befolyásos tényezők munkálkodtak, akik személyét szóba hozták, s így "lassanként meggyőződéssé vált" - írta a kor egyik fontos tanúja Kornfeld Móric -, hogy rajta kívül "nincs is más".
A magyar külpolitika az 1938 és 1941 között elért területi nyereségek megőrzésére, illetőleg egy a háborús vereségből következő újabb Trianon elkerülésére törekedett. A külpolitika a háborús körülmények között lényegileg különbözött a békeidők során megszokottól, a titkosszolgálati tényezőknek és háttérfiguráknak nagyobb szerep jutott. A háború egyúttal a veszélyeztetett kisállami lét alapvető kérdéseit vetette fel, súlyos dilemmák elé állítva a magyar kormányfőt.
Kállay alakjáról mindemellett jobbára tragikomikus színezetű kép maradt vissza történelmi tudatunkban, néhány visszatérő közhely ötlik fel bennünk újra és újra a "Kállay-kettős"-ről vagy az úgynevezett "hintapolitikáról". Korábban a hazai szakirodalom meghatározó eszmefuttatásainak sem sikerült - kevés kivételtől eltekintve - túllépniük az osztályszempontú "rendszermentés", valamint a fatalista "kényszerpálya" elméletek gondolatkörén. Nem váltak átláthatóvá a Magyarország sorsát végül eldöntő bonyolult és rejtett összefüggések sem.
A könyv a második világháborús magyar külpolitika vélt és valós lehetőségeit is szembesíti egymással, így megtudhatjuk, hogy milyen szerepe volt a hazai diplomáciában a zsidókérdésnek, vagy hogy mennyire lehetett észérvekkel fellépni a német vagy épp olasz törekvésekkel szemben. Körvonalazódnak a problémás kérdések is, azaz hogy milyen esélyei voltak, és lehettek volna egy esetleg balkáni brit partraszállásnak, vagy pedig annak részletei, hogy a magyarok miért nem tudtak, és miért nem akartak közeledni a román és szlovák illetve cseh emigráns diplomatákhoz. A probléma Moszkvával is fennállt: a könyv részletesen elemzi a kor vezető diplomatáinak félelmeit vagy épp reményeit a kapcsolatfelvétel kockázatai miatt. Végül, de nem utolsósorban a megszálláshoz vezető utat követhetjük nyomon, és olvashatunk a rejtélyes Veréb-misszió történetéről is.
Ez a kötet az összefüggések feltárására tesz kísérletet, Kállay tevékenységének értékelésekor arra irányítva rá a figyelmet, amit számunkra a legvilágosabban Bibó István szavai mondanak el, amelyek szerint Közép- és Kelet-Európa népeinek külpolitikáját végső soron "nem elvek" és nem "lelki habitusok", de még "nem is tárgyi érdekek" döntötték el, hanem "kizárólag területi vitáikból fakadó pozíciójuk."
Joó András: Kállay Miklós külpolitikája. Napvilág Kiadó, Bp., 2008. 340 o. 2600 Ft. Politikatörténeti Füzetek
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Elborzasztotta a háború a hétköznapi életet új szemszögből ábrázoló Kaffka Margitot tegnap
- Ferenc József ráérése határozta meg a Szépművészeti Múzeum megnyitását tegnap
- A megismerhetőt és a csak sejthetőt varázsolja elénk a Néprajzi Múzeum új kiállítása tegnap
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka tegnap
- Magyarországon is klarinétozott az Oscar-díjra huszonkétszer jelölt Woody Allen tegnap
- Egy évig bujkált a szabadságharc után a megtorlás elől Vörösmarty Mihály tegnap
- Minden felgyülemlett feszültség a felszínre tört India és Pakisztán függetlenné válásakor tegnap
- Máig bizonytalan, miért is ölt Amerika hírhedt női sorozatgyilkosa 2023.11.30.