Jövő júliusig megújul a kolozsvári Mátyás-szobor
2009. július 24. 16:16 MTI
Jövő júliusig megújul a kolozsvári Mátyás-szobor, miután a helyi önkormányzat vezetői szerdán aláírták az erdélyi város főterén álló szoborcsoport restaurálásáról szóló szerződést.
Korábban
A közbeszerzési eljárás során győztesnek kihirdetett Concefa Rt.-vel kötött megállapodás értelmében a nagyszebeni cég egy éven belül újítja fel Fadrusz János 1902-ben leleplezett monumentális alkotását. A kivitelező szerint a felújítást szakavatott kezek fogják végrehajtani, ennek ellentmond azonban, hogy a bronzmunkával megbízott nagyszebeni művész nem rendelkezik a művelődési minisztérium restaurátori jogosítványával - írja a Krónika című kolozsvári napilap csütörtöki száma címoldalán.
A kivitelezőknek nem lesz könnyű dolguk, Mátyás lovas szobra és a mellékalakok - a fekete sereg vezérei, Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Báthory István és Szapolyai János - ugyanis valószínűleg belülről is - megrozsdásodtak az évtizedek folyamán, a kőtalapzat teljes kicserélését pedig az is nehezíti, hogy a Szamos "vándorlása" és a Főtér iszaposodása miatt az alap megsüllyedt.
Fadrusz János 1902-ben leleplezett alkotásának - amelynek már a gipszmintája is aranyérmet nyert az 1900-as párizsi világkiállításon - felújításáról már 2006-ban rendezett együttes ülésén megállapodott a magyar és a román kormány, és döntés született arról is, hogy a munkálatok szakértők által 800 ezer eurósra becsült költségét fele-fele arányban fedezi a két állam.
Jelenleg a munkálatok költségének fedezésére csak a magyar állam által átutalt összeg áll rendelkezésre. A román kormány ugyanis tavaly visszahívta a rá eső részt a szoborcsoport felújításának leállása miatt. Sorin Apostu polgármester nem volt hajlandó megerősíteni azt az újságírói felvetést, miszerint a szoborcsoport tulajdonképpen teljes egészében magyar adóforintokból fog megszépülni, szerinte ugyanis a román kormánynak később benyújtják a számlát - írja a Krónika.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap