Vasfüggönyemléknap Budapesten
2009. június 24. 21:25 MTI
Több mint 30 ország részvételével emlékeznek a vasfüggöny átvágására az esemény huszadik évfordulója alkalmából szombaton Budapesten. Az egész napos programsorozat részeként emlékülést tartanak az Országházban, és díszelőadást rendeznek az Operaházban.
Korábban
A magyar közjogi méltóságok meghívására több mint harminc országból érkeznek magas rangú vendégek. A megemlékezésen részt vesz mások mellett az albán, az osztrák, a finn, a német, a svájci és a szlovén államfő is. Csehország és Lettország pedig miniszterelnöki szinten képviselteti magát. Szlovákiából, Ausztriából és Szlovéniából a köztársasági elnök, Horvátországból a törvényhozás, a szábor elnöke, Romániából a szenátus alelnöke és a kulturális miniszter, Lengyelországból a szejm elnöke vesz részt a megemlékezésen.
Az előzetes visszajelzések szerint Szerbiából és Ukrajnából nem érkeznek magas rangú vendégek, Oroszország sem képviselteti magát a legmagasabb szinten a rendezvényen. Az Egyesült Államok kongresszusi delegációt küld a megemlékezésre. Az ünnepségen a Vatikán és a Szuverén Máltai Lovagrend képviselői is jelen lesznek.
Az emléknap programja 10 órakor kezdődik a Kossuth téren zászlófelvonással és katonai tiszteletadással, a magyar közjogi méltóságok és külföldi vendégek részvételével, majd délelőtt 11 órakor folytatódik az emléküléssel. Az eseményen felszólal Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint Sólyom László köztársasági elnök is. Az emlékülésen várhatóan beszédet mond mások mellett Horst Köhler, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi elnöke, Heinz Fischer, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke, Tarja Halonen finn elnök, Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter és Wolfgang Schüssel volt osztrák szövetségi kancellár is. Az emléknapot a Magyar Állami Operaházban tartandó díszelőadás zárja, ahol - a színpadi műsort megelőzően - beszédet mond Bajnai Gordon miniszterelnök és - a meghívott külföldi vendégek nevében - Jan Fischer, a Cseh Köztársaság miniszterelnöke.
Szombaton és vasárnap az Andrássy útra látogatók egész napos szabadtéri fotókiállítást tekinthetnek meg a 100-féle rendszerváltás címmel meghirdetett fotópályázat nyertes alkotásaiból. A június 27-i rendezvények a második állomását jelentik annak az ünnepségsorozatnak, amely június 16-án kezdődött Nagy Imre újratemetésének évfordulóján. A harmadik, utolsó állomás október 23-a, a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulója lesz. A kancelláriaminiszter korábbi tájékoztatása szerint a rendezvénysorozat megszervezésére körülbelül bruttó 190 millió forint áll rendelkezésre, de ezt a kabinet nem kívánja felhasználni teljes egészében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap