Utálta a cukorkaesőt a Beatles
2009. május 18. 15:39 MTI
Ha volt valami, ami zavarta a Beatles tagjait koncertjeik alkalmával, az az volt, hogy fellépéseiken a rajongók cukorkával dobálták őket a színpadon. A lelkes tömeg azt követően zúdított "édes záport" a négyesre, miután az együttes gitárosa, George Harrison egy interjúban elárulta: odavan a jelly babies nevű édességet.
Korábban
A Beatles cukorkákkal szembeni ellenérzése negyvenhat évvel azt követően került nyilvánosságra, hogy 1963-ban Harrison ezt megírta egy levélben egyik rajongójának, az akkor tizenöt éves Lynn Smithnek. Smith nemrégiben házának padlásán találta meg a majd félévszázados levelet, amelyet hamarosan árverésre bocsátanak.
A levélben az azóta már elhunyt Harrison azt írta: tartottak attól, hogy az apró, de kemény cukorkák sérülést okozhatnak valamelyiküknek. "Nem szeretjük, ha cukorkával dobáltok. Képzeljétek el, hogy érezzük magunkat a színpadon a cukorkazáporral küzdve, miközben ti egyre csak hajigáltok. Veszélyes is lehet, egyszer az egyik cukor szemen talált, és mondhatom, egyáltalán nem volt vicces" - írta levelében a gitáros.
A levélben Harrison másról is ír, egyebek közt bevallja, hogy az I'll get you című szám felvételekor miatta hiba csúszott a dalba. Az ereklyének számító levelet június 17-én a Wooley and Wallis aukciósháznál bocsátják árverésre, a várakozások szerint ára elérheti a 800 fontot (257 ezer forint).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap