Húsz éve váltották le Kádár Jánost
2009. május 8. 13:10 MTI
A Kádár-rendszer máig traumatizálta a magyar társadalmat, és csak a rendszerváltás után született új nemzedékekben bízhatunk - mondta el Kornis Mihály drámaíró annak kapcsán, hogy 20 éve, 1989. május 8-án mentette fel Kádár Jánost pártelnöki tisztségéből és KB-tagságából az MSZMP Központi Bizottsága.
Korábban
Kádár János nem sokkal korábban a Központi Bizottság előtt zavart lelkiállapotban drámai hangvételű önkritikus beszédet mondott, melyben szólt az 1956-tal, illetve Nagy Imrével kapcsolatos személyes felelősségéről.
Kornis Mihály drámaíró szerint a beszéd valódi történeti jelentősége egyfelől az, hogy Kádár János mindmáig az egyetlen a régi vezetők közül, aki kísérletet tett arra, hogy magyarázatot adjon tetteire. Mások azóta sem voltak képesek ilyen őszinte, a lelkifurdalást, bűntudatot is felmutató nyilvános megszólalásra. Másfelől nemcsak Kádár személye, hanem a kádárizmus is jól tetten érhető ebben a beszédben, az a bizonyos értelemben sikeres politikai rendszer, amely ugyanakkor tragikus belső hazugságokra épült.
Kornis Mihály szerint a magyar közvéleményben feldolgozatlan probléma maradt az az 1956 utáni abszurd helyzet, amelyben egy egész ország kényszerült arra, hogy az ellenkezőjét mondja annak, amit nem sokkal korábban, a forradalom napjaiban vallott. Drámai csomópont ez a beszéd abból a szempontból is, hogy felmutatja Kádár János példaszerű történetét: miképp lett egy tehetséges ember - abban a hiszemben, hogy a nép érdekében cselekszik -, árulóvá. Persze felmerülhet a kérdés, hogy volt-e más alternatíva, de Nagy Imre, Maléter Pál és a többi mártír sorsa választ ad erre a kérdésre. "Meggyőződésem, hogy másképp alakult volna Magyarország történelme, ha többen lettek volna azok, akik szembeszállnak a hazugsággal és a túlerővel" - mondta Kornis Mihály.
Csak a kádárizmus megértéséből következhet a jelen problémáinak felismerése és megoldása. Kádár János húsz éve tétova, sikertelen kísérletet tett a tisztázásra, ugyanezt a nép és a többi vezető elmulasztotta megtenni, vagy nosztalgiáznak, vagy pártpolitikai alapon kisajátítják a múltat - vélekedett Kornis Mihály.
Az író 1996-ban a Beszélőben közölt tanulmányt Kádár János utolsó, 1989. április 12-i beszédéről, majd monodrámát írt belőle, előadásokat tartott róla, melyek alapján film és könyv is készült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.