Újra megépítik az arany ember hajóját
2009. április 27. 09:33
Budapesten április közepén mutatták be azt bőgőshajó makettet és weboldalt, amely emléket állít az Európa-szerte híres magyar hajóácsok munkájának és kreativitásának. A legendás hajótípust valós méretben is szeretnék megépíteni - számolt be róla a Népszabadság.
Korábban
A bőgőshajó egy tipikus magyar folyami áruszállító hajó volt. Elsősorban gabona és más mezőgazdasági termények szállítására használták. Nevét a hajó orrán található, a nagybőgő csigájához hasonlatos díszről kapta, ám nevezték tetejes vagy búzás hajónak és burcsellának is. A hajó történetét és építési technikáját Bóday Pál újságíró kutatta fel, s elhatározta, hogy barátaival, hagyományos technika alkalmazásával megépít egy teljesen stílushű példányt. Egyelőre csak a makett készült el.
A hajó megvalósításához csak a lelkesedésük van és néhány segítő szándékú ígéret: például Komárom város támogatására vonatkozóan és a faanyag egy részének biztosoítására. A hajótestet tölgyből kell majd megépíteni, a felépítményeket pedig fenyőből. Az ötletgazdák várják a szakemberek segítő támogatását is, például szívesen vennék, ha jelentkezne olyan cigány mester, aki még ért az iszkábaszög készítéséhez.
Sajnos nemcsak a régi magyar hajóépítési technika merült feledésbe, de maga a tipikusan magyar hajótípus is, annak ellenére, hogy Jókai Mór méltó emléket állított neki híres regényében, Aranyemberben, hisz Tímár Mihály is ilyen hajóval szállította a Dunán Regensburgtól Dobrudzsáig a búzát. A regényből készült filmfeldolgozásban ennek ellenére nem bőgőshajó, csak egy uszályra épített faház látható. A dunai hajós című filmben már valamivel jobban sikerült a forgatáshoz készült rekonstrukció, mondta Bóday Pál.
Bőgőshajó makett jelenleg öt található az országban, közülük több is a Közlekedési Múzeum raktárában, ezeket használták is saját modelljük elkészítéshez, melyet egy makattkészítő kivitelezett. A valóságos méretű hajót Komáromban fogják elkészíteni, ott lesz az állomáshelye is, ahol a turisták megismerkedhetnek majd e régi magyar kereskedelmi hajótípussal. Olykor vízi utakra is elindulnak majd vele, ahogy más hasonló rekonstrukciókkal is megtették már ezt. Néhány éve például római kori gályával ereszkedtek le a Dunán passaui egyetemisták.
Tovább a teljes cikkhez
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap