Programkavalkád a műemlékek ünnepén
2009. április 17. 12:02 MTI
Korábban
Néprajzi ház és bormúzeum Fejér megyében
Néprajzi ház, tájház és bormúzeum is várja a műemléki világnapon, szombaton Fejér megyében a látogatókat. A szervezők elsősorban a térség "rejtett kincseire", a kisebb, de jelentős műemléki értékeket hordozó épületekre akarták felhívni a figyelmet, de megnyitja kapuit a látogatók előtt a térség két kastélya is - mondta el a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága programirodájának koordinátora. Özvegy Györgyi tájékoztatása szerint szombaton ingyenesen lesz látogatható a dégi Festetics-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a móri Bormúzeum, a sukorói Néprajzi Ház és a fülei Sárréti Tájház.
Fejér megye kastélyai közül az egyik legszebb a Pollack Mihály tervei alapján 1810-1815 között, klasszicista stílusban épült dégi Festetics-kastély. Az épülethez egy tavat is magába foglaló 34,2 hektáros park, s különleges hangulatú hollandi-ház is tartozik. A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága finanszírozásában tavaly kiállításra alkalmassá tették a kastély földszinti termeit, ahol az egykori birtokos család történetét és a kastély történelmét bemutató tárlatot láthatnak az érdeklődők. A 19. század második felében, angol Tudor stílusban épült nádasdladányi Nádasdy-kastélyban az Ősök galériájában a látogatók megtekinthetik a történelmi család őseinek tavaly "hazatért" festményeit, s bepillanthatnak a becses könyvritkaságokat is őrző bibliotékába.
A Fülei Sárréti Tájház Fejér megye egyik "rejtett kincse". A 19. század első felében emelt kosáríves árkádsorú tornácos épületben a Fejér megye Sárrét községeiben, továbbá Fülén gyűjtött jellegzetes bútorokat, textileket, egykori paraszti használati tárgyakat láthatnak az odalátogatók. Az egykori jellegzetes zsellérházban berendezett sukorói Néprajzi házban az épület utolsó tulajdonosának berendezési tárgyai engednek bepillantást az egykori zsellérek életébe. Móron a Bozóky Pincészetben a borászat, a szőlőművelés ősi eszközeiből láthatnak kiállítást, a borvidék hagyományaival ismerkedhetnek meg, s a környék borait kóstolhatják meg az odalátogatók. Az ezerjó hazájában egyébként a több évszázada épült, s eredeti állapotában helyreállított pincesor is kínál látnivalót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.