A történeti Jézus nyomában
2009. április 10. 10:10
Korábban
A történeti alak és a Messiás
Ezekről, és a legújabb történeti és régészeti bizonyítékokról is szó volt azokban az interjúkban, amelyeket a chicagói Illinois-i Egyetem bibliai kutatója, Rachel Havrelock a Discovery Channel legújabb, az Egyesült Államokban vasárnap este adásba kerülő Ki volt Jézus? című dokumentumfilmje kapcsán adott.
Egy arcrekonstrukciós kísérlet: ilyen lehetett a valódi Jézus?
Szerinte az a kereszténység alapja, hogy senki sem kételkedik Jézusban - áll az interjúban, ahol felmerül a kérdés: létezünk-e bármilyen történeti bizonyítékkal a férfi létezésére? Havrelock szerint igen, bár és a magyarázatot a Biblia sorai között kell keresnünk. Az Újszövetségben, és az apokrifekben ugyanis elválik a történeti Jézus, és a Messiás alakja: az előbbi származhatott Názáretből, keresztelhették meg, taníthatott nőket, és járhatott a Galileai-tó partján, míg az utóbbi történetszál tartalmazhatta a betlehemi származást, vagy akár Dávid király vérvonalát.
A Jézussal egybefonódó Messiás-képet egyébként Havrelock szerint az Ó- és Újtestamentum születése közötti időkben erősíthették fel a holt-tengeri tekercsekhez hasonló művekben: a világtól az esszénusokhoz hasonlóan elmenekülő radikális szekták ugyanis egy olyan vezetőt álmodtak maguknak, aki megmentette volna őket a Római Birodalomból.
Ezt támasztják alá Vermes Gézának a témában írt könyvei is: szerinte Jézus követőinek a kezdet kezdetétől óriási nehézséget okozott az általa hangoztatott, saját személyére vonatkozó nézetei befogadása. Ő ugyanis határozottan kerülte a messiási címet, azt mégis hamarosan a személyéhez kapcsolták, és a keresztény gondolkodásban azóta elválaszthatatlan lett tőle. Vermes szerint az is érdekes, hogy Jézus magára a próféta elnevezést fogadta el és helyeselte, az egyház azonban a hasonló titulusok közül elsőként ezt vetette el, és ezen címet azóta sem fogadják el.
A két kép, azaz a történeti, és a mitikus alak figurája a kereszténység elterjedésekor fonódhatott végképp egybe. Ez pedig a kutatónő szerint Pálnak köszönhető, aki talán a kor egyik legzseniálisabb marketingguruja volt. A próféta és a Messiás-képek összegyúrása mellett az univerzális tanítás hangsúlyozásával ugyanis egy olyan mozgalmat alkottak meg, amely sem származáshoz, sem társadalmi osztályhoz nem kötötte a túlvilági egyenlőséget. Ezt pedig csak erősíthette a Jézus-ábrázolásokban tapasztalható sokszínűség.
Einhorn, Lena: Mi történt a damaszkuszi úton? Ford.: Kúnos László. Corvina Kiadó, Bp., 2009. 307 o. 2690. Ft.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Múlt-kor magazin 2013/tél](/ih0Ax/label/.cut-640x400/573.jpg)
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)