Fényfestés a Zsolnay Múzeum homlokzatán
2009. március 27. 14:14 MTI
Fényfestéssel díszítik a pécsi Zsolnay Múzeum homlokzatát esténként néhány órára, az ehhez szükséges speciális vetítőberendezéseket hivatalosan csütörtökön helyezték üzembe.
Korábban
Hargitai János, a Baranya megyei önkormányzat elnöke az átadási ünnepségen elmondta: a három vetítő egy gótikus és egy reneszánsz festményt varázsol felváltva az épület utca fronti falára. A beruházás mintegy 30 millió forintos költségét a múzeum rekonstrukciójának "maradványpénzéből" finanszírozták.
Két restaurátor és egy festőművész egy hónapon át dolgozott a vetítőkbe való dia alapjául szolgáló alkotások elkészítésén. A gótikus kép Jézus életének főbb eseményeit dolgozza fel, a reneszánszon főleg Erdélyben elterjedt lombdíszmotívumok, valamint négy pécsi prépost arcképe látható.
Dittrich Csilla restaurátor korábban elmondta: e festmények nem azok, amelyeket a középkor embere láthatott. Egyetlen, az eredetihez hű, reneszánsz részletük van csupán, a Fájdalmas Krisztus képe, amely 2006 nyarán megsemmisült. Utalt rá, hogy az egykori gótikus festményt Pécs mohácsi vészt követő török elfoglalása után tette tönkre a házba beköltöző török elöljáró, a reneszánsz töredékeket pedig három évvel ezelőtt egy segédmunkás verte le szabálytalan munkavégzés következtében. A kivitelezőt és a restaurátort ezért milliós nagyságrendű bírsággal sújtotta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.
Az 1324-ben épült múzeumi ingatlan Pécs legrégibb épülete és 1955 óta a világ legnagyobb, 12 ezer műtárgyat és 8 ezer dokumentumot magában foglaló Zsolnay-gyűjteményének ad otthont. Legszebb darabjai tematikus formában tekinthetők meg, az ismeretek elmélyítését pedig a termek falaira szerelt érintőképernyős monitorok segítik. Az évi 73 ezer érdeklődőt vonzó Zsolnay Múzeum a világhírű Zsolnay-kerámiák történetét, jellegzetes darabjait mutatja be, megismertet továbbá a Zsolnay család történetével, s betekintést enged a gyár tervezőművészeinek munkásságába is.
A múzeum 415 millió forintos beruházás eredményeként, 2007 őszére megújult. A pénzből az épületet megerősítették, falait újravakolták, padlásterét beépítették, kiállítóterét bővítették. Az érdeklődők így a modernizált, jól megvilágított, légkondicionált termekben tartalmilag a korábbinál gazdagabb tárlatot láthatnak.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 15. A középkori magyar királyság megteremtése](/ih0Ax/label/.cut-640x400/806.jpg)
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap