Az időjárás is segítette a zempléni vármentőket
2009. március 25. 10:48 Tomatás Tímea
2009 márciusának közepén immár hatodik alkalommal gyűltek össze a 2006-ban megalakult Szádvárért Baráti Kör tagjai és rendezték meg a VI. Vármentő napokat. Az összefogás célja hogy a tagok - egyéb önkéntesekkel kiegészülve - együttes erővel lendítsék előre a csodálatos helyen fekvő már-már elfeledett történelmi emlékünk ügyét.
Korábban
A vármentők szokásos módon a Várhegy alatt fekvő Szögliget község barátságos vendégházaiban foglalták el szállásaikat, és készültek fel a többnapos munkára. Péntek reggel a természet barátságtalan arcát mutatta: reggel hóesés kísérte a várhoz igyekvő népes társaságot. A lelkesedést az egész nap sűrűn szállingózó hópelyhek sem tudták megtörni, és most is, mint mindig a romterületre érkezve az önkéntesek azonnal munkához láttak.
Az első feladat a külső vár déli fala előtti területet megtisztítása volt a sűrű, sokszor tüskés bozótostól, előkészítve a nyárra tervezett további állagmegóvási munkálatokat. A csapat a rideg időjárással mit sem törődve egész nap dolgozott és este a finom vacsorától feltöltődve még arra is maradt ereje, hogy a taggyűlésen megvitassák a közös ügyeket, melyek előkészítik az év további teendőit.
A szombat igazi tavaszi idővel ajándékozta meg a vármentőket, amikor a feladat az előző napi munka folytatása volt délnyugati várfal mentén. A csapat először kézi erővel, a tavalyi munkák nyomán sarjadó friss hajtásoktól tisztította meg a hegyoldalt, majd előkerültek a komolyabb eszközök. Zúgtak a láncfűrészek, csattogtak a bozótvágók és a fejszék, melynek nyomán egyre jobban fogyatkozott az aljnövényzet a várba felvezető turistaösvény mellett. A kivágott bozót kupacokba gyűlt. Ebédre a helyi közösség hagymás-zsíros kenyérrel és teával vendégelte meg a vármentőket. Az egész napi fáradozást végül siker koronázta, és mire sötétedni kezdett, sikerült átlátható ligetté varázsolni a kijelölt területet.
A közösen elfogyasztott ízletes reggelik és vacsorák, az együttes munka és az esténkénti asztal melletti beszélgetések ismét megerősítették az összetartozást, új ismeretségek, talán barátságok is köttettek, és sikerült új embereket megnyerni az ügynek, Szádvár megmentésének.
A Szádvárért Baráti Kör ezúton is szeretne köszönetet mondani minden régi és új részt vevőnek. Külön köszönet illeti a munkánk szakmai felügyeletét biztosító Aggteleki Nemzeti Park és az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. munkatársait. Találkozunk ősszel - október 23 -24-én - a VII. Vármentő Napokon!
További információk a vármentők oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap