2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Interaktív exodus a Dunán

2009. március 17. 17:07 MTI

Forgács Péter Dunai exodus című videoinstallációját mutatták be hétfőn a rangos New York-i Zsidó Múzeumban az Extremely Hungary magyar kulturális évad keretében.

A Dunai exodus - A folyó beszédes áramlatai című interaktív installáció egyik történetében a nézők nyomon követhetik annak a hajónak az útját, amelyik 1939-ben kelet-európai zsidókat menekített a Fekete-tengerhez, ahonnan azok Palesztinába igyekeztek. Egy másik történet azt eleveníti fel, hogy 1940-ben ugyanez a hajó szállított a Dunán fölfelé, Besszarábiából a náci harmadik birodalomban biztonságot kereső német telepeseket. A harmadik történet a zsidókat és a németeket szállító Erzsébet Királyné dunai sétahajó kapitányáról, Andrásovits Nándorról szól, aki amatőr filmesként dokumentálta is az utazásokat, valamint a folyóról, amelynek "fodrozódó hullámai számos kultúrát és korszakot kötöttek össze Közép-Európa viharos története során" - olvasható Forgács Péter honlapján.



Az installáció - Forgács Péter és a Los Angeles-i székhelyű Labirintus projekt közös munkája - korábban már nagy sikerrel szerepelt egyebek között a berlini Zsidó Múzeumban és a Los Angeles-i Getty Múzeumban. A manhattani Zsidó Múzeumban augusztus 2-ig látható az installáció; szerdán előadást tart Forgács Péter is.

A két exodust megörökítő multimédiás installáció alapanyagát a zsidók és a németek dunai utazását megörökítő privát film képkockái adják. Azok felhasználásával Dunai Exodus címmel 1997-ben Forgács Péter egyórás dokumentumfilmet készített, majd a Getty Múzeum ösztöndíjasaként elkészítette az interaktív installációt, amelynek 2002-ben volt a premierje. Az installáció fő termének teljes szélességében, öt vetítővásznon peregnek a képsorok. Az oldaltermekben a zsidó, illetve a német utasok személyes történeteivel ismerkedhetnek meg a nézők, monitorokon olvashatják az Erzsébet Királyné utasainak naplóit, interjúit, memoárjait.

Forgács Péter - 1950-ben Budapesten született médiaművész, független filmes, aki 1978 óta több mint 30 filmet készített - az idei amerikai magyar kulturális évad egyik kiemelt szereplője. Az amerikai magyar bevándorlók identitásáról forgatott új dokumentumfilmjét, a Hunky Bluest májusban a New York-i MoMA művészeti múzeumban és a washingtoni Szépművészeti Múzeumban is bemutatják. A rendező a washingtoni Kongresszusi Könyvtárból, az Ellis-szigeti Bevándorlási Múzeumból és a New Jersey állambeli New Brunswick magyar közösségétől származó korabeli felvételek felhasználásával készítette el filmjét azokról a magyar emigránsokról, akik az 1890-es évek és az első világháború között utaztak ki Amerikába.

Forgács Péter videoinstallációit a 90-es években neves európai múzeumok és galériák mutatták be. Kiemelkedő európai kulturális munkáiért 2007-ben a holland Erasmus-díjjal, 1998-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2007-ben érdemes művész elismerést kapott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár