Világörökség lehet a Tara-hegy
2009. február 3. 08:48
Hamarosan világörökségi helyszínné válhat a Tara-hegy Írországban: a helyiek szerint az UNESCO listája kellő védelmet biztosít majd a jelenleg is épülő autópálya-szakasz ellen.
Korábban
A Tara-hegy évek óta szerepel az ír hírműsorok fókuszában: az ősi idők szent területének örökségét ugyanis komolyan veszélyezteti az ott épülő M3-as autópálya. A szakértők korábban egyenesen az ország legrégibb szakrális örökségének pusztulásával fenyegettek, míg mostanra úgy tűnik sikerült létrehozni egy szakértői csoportot, amely közvetíthet az építtető cég érdekei, az örökségvédők és a kormányzat között.
A hegyet egyébként 1992 óta szeretnék felterjeszteni a világörökségi listára, és most ezzel párhuzamosan jelölik a Killarney Nemzeti Parkot, Burrent és Clonmacnoise-t is; az összeállítást január 31-én véglegesítették. A TaraWatch és a Kampány Tara Megmentéséért szervezetek mind amellett érvelnek, hogy a terület természeti és kulturális öröksége miatt egyaránt érdemes a világörökségi címre, hiszen maga a hegy, illetve környéke szakrális emlékei az emberi kultúra egyetemes értékeit jelentik.
Az örökségvédők szerint az új titulusra azért is szükség lenne, mert annak segítségével akár a tervezett autópálya építtetését is leállíttathatják majd, és az egész térséget egy hatalmas örökségi területként zárhatnák le. Vannak, akik szerint viszont már késő: az M3-as autópálya eddig végzett munkálatai is jelentős, sőt visszafordíthatatlan károkat okoztak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.