2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Pestis után múzeumi ezüstkor

2009. január 13. 15:34

A Móra Ferenc Múzeum a 2008-as sikeres évet követően 2009-ben is színes kiállítási palettával várja a látogatókat. A Csongrád megyei múzeumi szervezet kiállítóhelyein tavaly közel 105 ezer látogató fordult meg. Idén lesz kiállítás a pestis történetéről, az ezüst világáról, illetve Benczúr Gyula és Amerigo Tot munkásságáról.

2008 legsikeresebb múzeumi kiállítása a Dél-Alföldön a Móra-múzeum Vasarely-tárlata volt. Még a kiállítás rendezőit, előkészítőit is meglepte, hogy ilyen óriási sikert eredményezett a februárban nyíló kiállítás; 7 hét alatt több mint 20 ezren nézték meg a magyar származású világhírű mester alkotásait a szegedi Kultúrpalotában.

Európai szakmai szenzációként a Móra Ferenc Múzeum a bibliai műkincsek tárlatán mutatta be az Angyali Üdvözlet című, korábban hosszú ideig a raktárban sorsát váró felbecsülhetetlen értékű, frissen restaurált festményt. Ma már szerte a világból jönnek megkeresések, hogy a szegedi közgyűjtemény adja kölcsön egy-egy kiállításra a reneszánsz műremeket. A szegedi múzeumban több mint 10 ezren látták eddig a páratlan itáliai alkotást.

2009-ban minden bizonnyal ezreket fog elborzasztani a pestis világát érzékeltető tárlat, amelynek keretében a látogatók megismerhetik a szörnyű betegség történetét. Kevésbé hátborzongató, de egyben szintén misztikus kiállítás lesz az ezüstöt, mint anyagot bemutató tárlat – a régészeti korok ezüstkincsektől egészen a pekingi olimpia ezüstérmekéig végigkövethető lesz az emberiség „ezüstkora."

Egy nemrég készült felmérés szerint a magyarok számára Benczúr Gyula a negyedik legnépszerűbb hazai festő. A Móra Ferenc Múzeum idén egy nagyszabású válogatást felvonultatva rendez emlékkiállítást a 19. század legendás magyar festőjének munkáiból.

Minden bizonnyal az év egyik legnagyobb érdeklődéssel várt Csongrád megyei kiállítása a szegedi vármúzeumban megrendezésre kerülő Amerigo Tot-tárlat lesz. Amerigo Tot fiatalként Itáliába költözött; a friss olaszországi élmények hatására a reneszánsz igézetében született művei világsikert eredményeztek a magyar származású szobrász-grafikus számára. Egyik legismertebb alkotása a halála előtt néhány évvel készült „Történelmi ellipszis" a római Szent Péter Bazilikában díszíti a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére felszentelt kápolnát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár