Német történelem műanyag babákkal
2008. november 3. 09:05
Az 1949 és 1990 közötti német történelem újrajátszására készül egy német csatorna: alig negyed órában, több száz Playmobil figura segítségével elelevenítik majd fel az ország 20. századi hányattatásainak második felét.
Korábban
Az újrajátszás Hans-Ulrich Wehler történész 500 oldalas könyvén alapul, és az csütörtök este, egy 15 perces produkció keretében kerül adásba az ARD csatornán. Az egyik ötletgazda, Harald Schmidt komikus elmondása szerint mindezzel azt akarják megmutatni, hogy a mai televíziózásnak is van köze a kultúrához.
Schmidt korábban mát több hasonló produkcióban részt vett: így az alig 10 centis Playmobil figurák segítségével az első Holdra szállást is megelevenítették. Emellett több Shakespeare darabot, illetve Noé bárkájának biblikus történetét is hasonlóképp mutatta be.
A mostani produkció azonban sokkal nagyobb falat lesz, ugyanis a történet minden korábbinál bonyolultabb, és nagyon sok figurát mozgatnak majd egyszerre. Ha a babákat egymás után állítanánk, egy 12 méteres sort kapnánk - számolt be a felhasznált anyagokról a csatorna, majd reményüket fejezték ki, hogy semmilyen technikai probléma nem hátráltatja majd az élő adást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05