A vörösterror 133 napja

Emlékhely a nácik ellen küzdő néma hősöknek

2008. október 28. 16:00 MTI

Emlékhelyet hoztak létre hétfőn a német fővárosban a "néma hősöknek", azoknak a németeknek, akik a II. világháború idején menedéket nyújtottak az üldözötteknek.


Összesen mintegy 250 olyan németről maradtak fenn feljegyzések, akik, gyakran az életüket kockáztatva, megvédtek zsidókat a deportálástól.

Mintegy ötezer embernek mentették meg az életét, csupán Berlinben 1700-nak - mondta az emlékmúzeum vezetője, Johannes Tuchel. Kutatók szerint minden rejtegetett üldözöttre nagyjából tíz megmentő juthatott, de sok egykori segítő egyszerűen szerénységből hallgat jótettéről. A II. világháború óta eltelt hosszú idő miatt is egyre nehezebb fellelni az embermentőket. Ennek ellenére a következő években szeretnék Németországon kívüli "néma segítők" bemutatásával bővíteni a kiállítást.

Az emlékhelyet, amely ma nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, abban a Rosanthaler utcai épületben rendezték be, amelyben a nemzetiszocializmus idején vak zsidók dolgoztak Otto Weidt gyáros oltalma alatt. A ház 2004 óta A német ellenállás emlékhelyei nevű alapítvány kezelésében van.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!