2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem hiszik el a vádakat Kárpáti György egykori csapattársai

2008. október 9. 12:35 MTI

Kárpáti György vízilabdázó volt csapattársa, Gyarmati Dezső és Dömötör Zoltán nem hiszi el, hogy a háromszoros olimpiai bajnok ügynöki tevékenységet folytatott volna a Kádár-rendszerben.

Erről szerdán nyilatkoztak az MTI-nek, miután Kárpáti Györgyről a Hírszerző hírportál azt írta, hogy a Kádár-rendszerben ügynöki tevékenységet végzett. Kárpáti György közölte: semmi nem igaz a vádból. Gyarmati Dezső az MTI-nek csak annyit mondott, nem hiszi el a vádakat és nem hajlandó az ügyről többet beszélni.

Dömötör Zoltán úgy nyilatkozott: harminc vagy negyven éven át együtt tevékenykedett Kárpáti Györggyel, sosem tapasztalt olyasmit, ami ügynöki tevékenységre utalt volna. "Szerintem ez valami tévedés lehet, vagy rosszindulatú megjegyzés. Gyurika mindig vicces személy volt, lehet, hogy viccelődve mondott olyan dolgokat, amiket esetleg egyesek, akiknek tényleg ez volt a feladatuk, úgy értékeltek, hogy valami ilyen tevékenységet csinált. Én nem tudok erről" - tette hozzá. Mint mondta, Kárpáti Györgyöt kedves, barátságos, társasági embernek ismeri, szerinte nincs normális alapja az ügynökmúltról szóló "rémhírnek". Az soha nem merült fel a csapaton belül, hogy besúgó lenne köztük - közölte Dömötör Zoltán.

Az internetes portál a birtokába került, a sportoló "szolgálati útját" összefoglaló, úgynevezett 6-os karton alapján állítja azt, hogy Kárpáti ügynök volt. Információi szerint Kárpáti György első komoly küldetése az 1964-es tokiói olimpia idejére tehető; tartótisztje ekkor elégedettségét fejezte ki az ez idő tájt a kémelhárítás kötelékében dolgozó "Halasi" fedőnevű ügynök ténykedése láttán.

A tokiói küldöttség tagjai körében végzett operatív munkát Stoll Dániel rendőr őrnagy koordinálta, aki - a portál közlése szerint - a játékok lezárása után így összegezte tapasztalatait: "több olyan kapcsolatunk volt, akik igen eredményesen és odaadóan segítették az operatív munkát. Így nagyon lelkiismeretesen és jól dolgoztak a többi között az alábbiak: Pataki, Balaton és Balogh fedőnevű hálózati személyek a vívók körében, Lovas és Halasi fedőnevű hálózati személyek a vízipólózok körében, Sipos, Pék fedőnevű hálózati személyek a kajak-kenu versenyzők körében".

A Hírszerző az állítja: a birtokukba került, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából származó dokumentum, "Halasi" ügynök 6-os kartonja szerint "a hálózati személy polgári neve Kárpáti György, foglalkozása jogász, pártonkívüli". Személyes adatai és a "Halasiról" a kádári állambiztonság és a magyar olimpiai mozgalom kapcsolatát boncolgató kötetben megjelentek alapján az ügynök a hírportál szerint azonos a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázóval.

Kárpáti György az MTI megkeresésére úgy nyilatkozott: nem igaz az, amit a honlap állít, és becsületsértési pert indít. Arra a kérdésre, miért állítják ezt róla, válaszként felolvasta a cikk egy bekezdését, amely nyilvános politikai szerepvállalását taglalja. E szerint Kárpáti György "politikai szerepet csak az ezredforduló után vállalt; 2002 után Orbán Viktor mögött tűnt föl mint Fidesz-rendezvények színpadi kelléke; 2003-tól a Fidesz kulturális tagozatának sportszekciójában tevékenykedik".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár