Digitalizálják a holt-tengeri tekercseket
2008. augusztus 29. 11:06
Végéhez közeledik a NASA, a londoni Kings College és a Haifai Egyetem közös vállalkozása: két év múlva az interneten mindenki számára elérhetőek lesznek a több ezer éves tekercsek lapjai.
Korábban
Az első holt-tengeri tekercseket 1947-ben fedezte fel egy barlangban egy fiatal beduin pásztor, aki elbitangolt birkáit kereste. Az i.e. 250 és i.sz. 70 közötti időből származó 900 tekercset - több mint 15 ezer bőr- és papiruszdarabon - 1947 és 1956 között találták 11 barlangban a holt-tenger nyugati partján. A legismertebbek közülük a kumráni tekercsek, amelyek egy ősi település romjai közelében, Hirbet Kumránban kerültek elő, Jerikótól 15 kilométerre délre. A tekercseket vélhetően az esszénusok, egy szigorú és elszigetelt zsidó szekta tagjai írták.
A 2000 éves tekercsek a Biblia legkorábbi példányai (csak Eszter könyve hiányzik belőle), és nagyon sok apokrif fejezet is megtalálható közöttük. A közel 15 ezer töredék nagyjából 900 egykori dokumentumhoz tartozhat, bár arról nagyon komoly viták folynak, hogy melyik melyik után következik, vagy hogy pontosan mi is szerepel azokon.
A kutatók és technikusok a hagyományos modelleknél felbontásban és képélességben is sokkal komolyabb digitális fényképezőgépekkel, illetve egy különleges, 75 ezer dollár értékű multispektrális kamerával, és speciális fényforrások segítségével készítik a korábban érintetlen tekercsekről a képeket.
A gyűjteményt eddig egyetlen egyszer, az 1950-es években fotózták le, és a képeket ma szigorúan őrzik. A mostani adatbázis készítésekor ezeket a képeket is beszkennelték, és azok korábban ismeretlen szövegrészleteket is bemutatnak. Emellett az is kiderült, hogy a tekercsek egy részének nyoma veszett, illetve a meglévők is komolyan károsodtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.