Veszélyben a háborús pusztítás berlini mementója
2008. augusztus 21. 10:13 Spiegel Online
Nyugat-Berlin központjában a mai napig egy romos templomépület emlékeztet a második világháború pusztításaira. A Breitscheidplatzon található Vilmos császár emléktemplomot azonban hamarosan bezárhatják, ha nem sikerül előteremteni a minimális állagmegóváshoz szükséges összeget.
Korábban
Később, 1961-ben újjáépítették és az új épület egy hatszögletű vasbeton templom lett, melynek tervezője Egon Eiermann volt. A város nyugati felében álló különleges templom egyben a kommunizmus elleni küzdelem szimbóluma is lett. A németek a megmaradt tornyot csak "Szuvasfognak" (der Hohle Zahn) nevezik.
A neogótikus homlokzat azonban mostanra olyan rossz állapotba került, hogy annak minimális állagmegóvásához is legalább négymillió euróra lenne szükség, különben bezárhatják az épületet. A vezető turistalátványosságok között szereplő templom a városvezetés szerint a környező forgalom növekedésének köszönhetően került ilyen rossz állapotba.
Az épületet gondozó testület vezetője, Wolfgang Kuhla szerint a szuvasfog Berlin szimbóluma, és ezért megóvása nagyon fontos mindenki számára. A tervezett munkálatokra eddig félmillió eurót sikerült összegyűjteni, ám ez még úgy is kevés, hogy a városvezetés is jelezte: másfélmillió euróval segítik a munkálatokat. Az utóbbi gesztust igen sokan kritizálták: egyesek szerint ugyanis a szociáldemokrata-baloldali koalíció szándékosan nem segíti a beruházás sikerét.
Az egyházi illetékesek ezért a maradék összeg előteremtésére a szövetségi kormányzat és a civilek segítségét szeretnék. Az ötlet már most is támogatókra talált: egy bevásárlólánc a Spree folyón rendezett gumikacsa-úsztató versennyel keltette fel az érdeklődést az ügy iránt, míg több berlini művész adta át alkotását egy aukcióra, és az onnan befolyt összeget a templom rekonstrukciójára fordítják majd. Külön érdekesség, hogy az első magánadományozó az angol királyi légierő egykori pilótája, Charles Gray volt, aki több Berlin feletti berepülésben is részt vett a második világháború során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.