Büntetőeljárás indul a cseh kollektivizálók ellen
2008. július 18. 15:19
Büntetőeljárás indult Csehországban egy volt kommunista tisztviselő ellen, aki az ötvenes években aktívan részt vett olyan magángazdák tönkretételében.
Korábban
Csehországban ez az első eset, hogy valakit felelősségre vonnak a magángazdák ötvenes évekbeli meghurcolásáért és üldözéséért - írta a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap. Pavel Bret, a Kommunizmus Bűntetteit Dokumentáló és Vizsgáló Intézet (ÚDV) igazgatója szerint a hivatalnak már mintegy 350 beadványa van ilyen ügyekkel kapcsolatban. `Az állami tisztségviselőkön kívül a korabeli ügyészeket és a nemzetbiztonsági hivatal helyi parancsnokait is átvilágítjuk` - fejtette ki a lapnak Bret. Az általa vezetett hivatal már a közeljövőben újabb pereket indít.
A most 77 éves Rudolf Pavlíceket, aki az ötvenes években a közép-csehországi Rakovník melletti Trtice község nemzeti bizottságának (helyi tanácsának) a tisztviselője volt, a közszolgálati jogkörök megsértése és túllépése miatt vizsgálja a hatóság. Ha bebizonyosodik bűnössége, akár tíz év börtönbüntetést is kiróhat rá a bíróság.
Történelmi dokumentumok tanúsága szerint Pavlícek írta alá azokat a döntéseket, amelyek alapján Karel Horácek magángazdát megfosztották vagyonától, és más faluba telepítették át. Horácek volt Trtice egyik legvagyonosabb gazdája, s nem volt hajlandó belépni a kommunisták alakította termelőszövetkezetbe. `Bármi történt is, minden már történelem, s jogilag nem orvosolható` - reagált újságírói kérdésre Cestmír Kubát, Pavlícek védőügyvédje.
Az ÚDV már évek óta gyűjti az anyagot az erőszakos kollektivizálásról, de jogi lépésekre, a korabeli tisztviselők felelősségre vonására csak most határozta el magát. Jogi szempontból ráadásul csak olyan tetteket lehet ma elítélni, amelyek az adott korban hatályos törvényeket is sértették. A történészek szerint nagyon nehéz dologról van szó, mert a magángazdák üldözéséről az erőszakos kollektivizálás idején alig maradtak fenn írásos bizonyítékok. A tanúk többsége pedig már meghalt.
Központi szinten csak 1951 és 1953 között vezettek nyilvántartást az ügyekről. Korábban, illetve később csak helyi szinten, mert a döntéseket is helyi, legfeljebb járási szinten hozták. A fennmaradt központi kimutatás szerint 1951 és 1953 között mintegy 2000 magángazdaságot számoltak fel a kommunista hatóságok. Az állambiztonsági hivatal néhány jelentése szerint a belső kitelepítések és a vagyonelkobzás az ötvenes évek első felében összesen mintegy 3-4 ezer családot érintett.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.