Olimpiára időzítették a retusált kínai történelmet

Az egykor közismert történelmi fotók között, amelyek ma már nem tartoznak a hivatalos kínai történelemhez, ott találjuk Mao elnök képét második emberével Lin Piao, katonai parancsnokkal, aki 1971-ben, egy sikertelen hatalomátvételi kísérlet utáni menekülés közben repülőszerencsétlenséget szenvedett, és meghalt. Lin képét megtaláljuk a bolhapiacokon, az 1966-1976 közötti kulturális forradalom ereklyéin, amelyeket újra engedélyeztek. De a puccskísérlet utáni években Lin és Mao közös képét kitörölték a hivatalos emlékek közül.

Liu könyve, amely egy időben jelenik meg Európában, Amerikában és Japánban - de Kínában nem -, valóságos képet fest Kína történelmének utolsó 60 évéről. A már Kínában sem hozzáférhető képek megmutatják, milyen viharos és kegyetlen a történelem, és hogy Kína nem mindig a bevásárlóközpontok és olimpiai játékok világa, hanem a forradalmi erőszak melegágya volt. "Amikor Kína 2003-ban megnyerte az olimpiai játékok rendezésének jogát, ez adta az ötletet, hiszen mindenki Kínára fog figyelni, de mit fognak látni belőle? Rem Koolhaas épületeit és a csinos autókat?" - mondja Liu. "De fogják tudni, hogy jutott Kína idáig? Még a fiatal kínaiak sem tudják."

Kína gazdasági nagyhatalom lett, és kínaiak milliói váltak gyorsan gazdaggá, de nem sok igény van a történelmi események tanulmányozására, jobb megértésére. A kínaiak nem sokat foglalkoznak a jobboldaliak ellen indított 1957-es hadjárattal, amelyben tízezreket küldtek munkatáborokba, az ezt követő katasztrofális "nagy ugrással" és a politikai fanatizmust példázó kulturális forradalommal.

A hivatalos Kína hozzáállása sem egyértelmű, ami abban is megmutatkozott, hogy egy évvel ezelőtt a kínai Hadtörténeti Múzeumban kiállítást rendeztek Lin Piao tiszteletére, aki a kommunista hatalomátvétel előtt a Japán elleni harc egyik főszereplője volt. A történelem kényes és felügyelt téma Kínában, akárcsak a hírek. Miközben Kína élesen kritizálja a többi országot, különösen Japánt, amiért nem fordít kellő figyelmet a Kínában elkövetett atrocitásokra, nincs még egy olyan ország, ahol ilyen rövid lenne a memória, ha a kormányzó párt hírnevéről és tekintélyéről van szó.

Kína csak korlátozottan engedélyezi a kényes témák - a hatvanas évek éhínségének, az 1989-es demokratikus diáktüntetéseknek és Tibet státuszának - kutatását és vitáját, és nem ad hozzáférést a fényképarchívumhoz sem. "Ha a Xinhua, állami hírügynökségre megyünk, rögtön a kínai falba ütközünk. Teljes zárlat van a kulturális forradalom vagy az 1989-es eseményekkel kapcsolatban"- mondja Liu.

Liu úgy oldotta meg a problémát, hogy évekig utazgatott Kínában, felkereste a fotóriportereket, és elkérte a magángyűjteményeikben lévő fényképeket. A hivatalosan soha sem publikált képek között találhatjuk Vang Szilong 1972-ben készült képét egy könyvégetésről, Csiang Szao-vu fényképét az "átnevelésre" ítélt értelmiségiekről és kegyvesztett hivatalnokokról, Meng Csao-rui Maóról, Lin Piaóról és Csou En-lajról készült képét, amint egy vörösgárdistáknak tartott beszédre készülnek a pekingi Tienanmen téren.

A több tucat kép felejthetetlen élménnyé válik az olvasók számára, még akkor is ha Kína el akarja felejteni a mögöttük lévő eseményeket.