Vastárgyak kísérték a túlvilágra a rejtélyes kelta harcost
2008. július 9. 15:03
Korábban
Évezredes leletek
A Pakstól közel 10 kilométerre található lelőhelyet a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum munkatársai azonosították. A terepbejárás során római és Árpád-kori kerámiatöredékeket gyűjtöttek, a felszíni szórvány alapján római és Árpád-kori településre számítottak. A feltárás során legkorábbi rétegként a késő bronzkori halomsíros kultúrát azonosították, amely i.e. 1400 körül jelent meg a Kárpát-medencében. Az ásatást vezető régész szerint a nagyállat tartó népesség, bár telepei kevéssé ismertek, temetkezése jellemzően halomsíros.
"Területünkön csak ritkás telepjelenségeket találtunk: hulladékgödrök, élelemtároló gödrök, illetve három gyerektemetkezés került elő. Mindhárom gyermeket oldalt fektetve zsugorított testhelyzetben temették el. Házak nyomait nem találtuk. Ennek alapvetően az lehet az oka, hogy a cölöpszerkezetes épületek cölöpjei nem mélyedtek az altalajba, illetve egyszerűen maguk a házak nem az ásatási területen találhatók."
A bronzkori halomsíros kultúra után jelentek meg a területen a kelták, akik aztán könnyen romanizálódtak az i.e. 1. században: a lelőhelyen az objektumok több mint 90 százaléka is ehhez az időszakhoz kapcsolódik. A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat régészei egy falusias telepet tártak fel. A kutatók szerint a telepek kialakulása általában kétféleképpen történik: az egyik, hogy egy már korábban létesített kelta telep élete tovább folytatódik a római időszakban; a másik, hogy egy újonnan létrehozott római villagazdaság köré telepítik a villagazdaság tulajdonosai a telepeseket vagy bérlőket.
A leletanyag legnagyobb részét alkotó sárga és szürke házi kerámiák, vasszegek, bronz fibulák és érmék a házak betöltéséből származnak. Az ókor porcelánjaként ismert terra sigillaták egyfajta luxusra utalnak, de kerültek elő pannóniai hamisítványok is.
"Két ház padlóján egy ló, illetve egy teljes kutya vázát találtuk meg. Az egyik épület sarkában három ép edény feküdt: az egyikben a fazék beolvasztásra összegyűjtött vas tárgyak, a másikban egy bronz mécses és agyagból készült olajtartó került elő. A telephez tartozó különféle területhatároló és vízelvezető árkok, élelemtároló és hulladékgödrök, szabadtéri kemencék szintén beazonosíthatók. Az Árpád-kori szabadtéri kemencék platnijába - a római korhoz hasonlóan - a jobb hőtartás céljából kerámiatöredékeket tapasztottak. Félig földbe mélyített kemencével ellátott veremházakat nem találtunk" - mondta el a Múlt-kornak Zandler Krisztián.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.