Lassan születnek a közös történelemkönyvek

Feloldhatják a traumatikus kapcsolatokat

A skóciai Robert Stradling (igazgató, Blueprint Research Centre at the University of Edinburgh) előadásában egy átfogó értékelésben emelte ki a `többszempontúság` jelentőségét a múlt közös értelmezésében. Ehhez, mint mondta, kevés eseménnyel kell sokoldalúan foglalkozni, ma viszont a történelemtanítás sok eseménnyel foglalkozik `Platóntól a NATO-ig`, de egyoldalúan. Robert Stradling egyébként az Európa Tanács szakértőjeként a multiperspektivitásról tanári segédkönyvet állított össze, melyet számos nyelvre fordítottak le, így magyarul is elérhető.

Utána konkrét elemzések következtek néhány olyan vállalkozásról, amelyek célja, hogy párbeszédet kezdeményezzenek két - konfliktusokkal teli múlttal (vagy jelennel) birkózó - nemzet között. Ron Yiftach izraeli történelemtanár egy olyan projektet mutatott be, amely izraeli-palesztin viszonylatban, tehát egy rendkívül "forró" konfrontáció közben tesz kísérletet a két érintett fél történelemszemléletének közelítésére. A PRIME (Közép-Keleti Béke Kutató Intézet) egyazon tankönyvben, de "kommentár nélkül" kívánja bemutatni az izraeli-palesztin viszályt - egymás mellé helyezve az izraeli és a palesztin narratívát.

Thomas Strobel, a braunschweigi Georg-Eckert Nemzetközi Tankönyvkutatási Intézet szakértője a német-lengyel közös történelemtankönyv eddigi történetét mutatta be, amelynek gyökerei meglepő módon egészen a harmincas évekbe nyúlnak vissza, ám a kezdeményezés még napjainkban sem ért véget. A hetvenes években megjelentetett történészi ajánlások óta elég kevés konkrét eredményeket sikerült csak felmutatni, viszont mindkét oldalon sokat gyengültek a tankönyvekben korábban meglévő, egyértelműen negatív sztereotípiák.

A konferencián Irene Lagani, a thesszaloniki Macedóniai Egyetem docense egy már megvalósult projektről, a híressé vált francia-német történelemtankönyvről számolt be. A két nagy történelmi rivális közös vállalkozását követendő példa gyanánt emlegetik Kelet-Közép-Európában is, igaz, a mű csupán az 1945 utáni történelmet mutatja be (azaz az együttműködés - a korábbi kapcsolatokhoz képest idillinek tekinthető - időszakát).

Érdekes, hogy pontosan nem tudni, a gyakorlatban mennyien használják a két országban a közös tankönyvet. Mint a szimpóziumon elhangzott, 70 ezer példányt nyomtattak belőle, de Németországban több tartományban az 1945 utáni korszak nem része az érettséginek, Franciaországban pedig pont a közös könyv megjelenése előtt jelentek meg a hagyományos tankönyvek felújított formában, jelentősen tompítva a közös alkotás fogadtatását.

Vangelis Kechriotis török történész a hasonlóan traumatikus görög-török viszony feldolgozására tett kísérletről beszélt, amelyet számos, Magyarországon és a környező országokban is jól ismert jelenség kísért - ilyen például a nemzeti identitás féltéséből eredő "nemzeti hisztéria", a közös eredmények megkérdőjelezése, illetve azok korlátozott társadalmi hatása.

Ezután Jakab György, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa kifejtette azon véleményét, hogy közös történelemkönyvet hagyományos módszertani alapon nem lehet készíteni, miközben a magyar oktatásban mindmáig meghatározó ez a hagyományos, 19. századi monolit történelemszemlélet. Nagypál Szabolcs (Békés Gellért Ökomenikus Intézet) előadása arra világított rá, hogy a visegrádi országok fiataljai közt egyházi téren kialakult kapcsolatokra is lehet építeni, mint az "interkulturális párbeszéd" egyik pillérére.

1. Feloldhatják a traumatikus kapcsolatokat
2. Kollektív terápia lehet a tankönyvek megírása