2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Rendőrök pofozták a Moszkva téri galerit

2008. január 25. 10:30

A Moszkva tér már a 60-as években is a fiatalok kedvelt találkozóhelye volt - tudhatták meg az érdeklődők a Múlt-kor második évfolyamának 17. adásából.

Az 1956-os forradalom az egyetemisták tüntetéséből nőtte ki magát; ezt követően a hatalom kiemelt figyelmet fordított a diákságra. A fiatalok telefon, televízió, és internet híján, az őket érintő híreket, információkat egymástól szerezték be. Erre tökéletes hely volt minden nagyobb közlekedési csomópont a városban, így a Moszkva tér is, vagyis a Kalef.



Mivel akkor még a vezetékes telefon is csak a pártvezetők privilégiuma volt, ezért a gimnazisták iskola után itt a téren gyülekeztek, és egyeztették a következő házibulit, vagy közös kirándulást. Csakhogy néhány évvel 1956 után a hatalom nem nézte jó szemmel, ha két-három fiatalnál több együtt mutatkozott közterületen: általában pofon lett a vége.

A téren a fiataloknál talán csak a rendőrök voltak többen. Mindenkiről igyekeztek a legtöbb információt begyűjteni. Részben személyesen igazoltatták a fiatalokat, részben ügynökök útján szerezték az értesüléseiket. Markó György történész szerint "a fiúk elbeszéléséből tudom, meg iratokból is, hogy megjelentek a téren, és többen voltak 4-5 gyereknél, akkor már odajött egy rendőr, és igazoltatta őket, tehát állandóan vegzálta őket, ez volt az egyik, hogy nem engedte, hogy létrejöjjön, nem engedte a hatalom, posztos rendőr szintjén sem, hogy ezek összejöjjenek, beszélgessenek, egymás között legyenek. Később pedig, honnan tudja, hogy ezek a gyerekek miről beszélnek, hát ügynököket küld közéjük. Ezek beszervezett fiatalok, akiket valahogy megfognak, valamilyen kis köztörvényes bűncselekménnyel, vagy pedig, tehát megzsarolják ezeket a gyerekeket."

Horváth Sándor történész szerint "a visszaemlékezésekből kiderül, hogy amikor bevitték ezeket a fiatalokat, akkor rendre megverték őket. Meg a vallomásokat is így szerezték. A Tolnay Lajos utcáról beszéltek úgy, mint az a poklok háza volt. Aki ott eltöltött egy kis időt, azt mondták, hogy az ott mindent aláírt egy idő után. Itt azt kell elképzelni, hogy ezek között volt olyan 15-16 éves középiskolás is, aki végül is csak úgymond belekeveredett ebbe a társaságba. Ha ezt beviszik egy olyan helyre, ahol nem engedik aludni, megvonnak tőle mindenféle, és hát meg is verik, az természetszerűleg mindenféle papírt aláír. Úgyhogy emiatt tudtak közülük beszervezni is sokat."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár