Eljegyzés és házasság
2007. december 2. 16:38
Többnejűség bevezetése egy történelmi háttérrel
Ez egy valóságos apajogú társadalom, ahol szinte mindig a férfiak szava dönt, és ez megfigyelhető az élet bármely területén. Még a poligámia, azaz a többnejűség is ezt szolgálja. Az iszlám ugyanis négy feleséget engedélyez. A saría azonban nyomatékosan csak egy asszonyt ajánl annak aki attól tart, hogy többel nem tud igazságosan és egyenlően bánni. Még a Koránban is találkozhatunk olyan résszel ami a többnejűségre vonatkozik: `Ha attól féltek, hogy nem tudtok igazságosan bánni az árvákkal, úgy vegyétek feleségül azokat az asszonyok közül, akik tetszenek nektek kettesével, hármasával, négyesével. Ám ha attól féltek, hogy nem tudtok igazságosak lenni, akkor csak egyet vagy azt, kit a jobbotok birtokol. Ez [az eljárás] közelebb áll ahhoz, hogy elkerülhessétek az igazságtalanságot.` (4:3)
Az iszlámban a részrehajlás nem megengedett, ha valakinek több felesége van. Szaúd-Arábia főmuftija szerint a többnejűség sok hasznot hoz, egyrészt szexuális értelemben erkölcsös élettel ajándékozza meg a férfit és a nőt, vagyis egyik sem esik a paráználkodás bűnébe, másrészt növeli a gyermekáldás esélyeit.
Valójában a többnejűség bevezetése egy történelmi eseményhez köthető. 625-ben Mekka és Medina muszlim lakói háborúztak egymással. A döntő ütközetre Uhud-hegynél került sor. Ebben a csatában nagyon sok hívő muszlim férfi elesett. Mivel haláluk után asszonyaik magukra maradtak, Mohamed szorgalmazta az életben maradt arab férfiakat, hogy négy feleséget vegyenek maguk mellé, hogy biztosítsák az özvegyek megélhetését. Magának Mohamednek számos felesége volt, s ahogy Allah mondta: `Bizony szép példa van számotokra Allah küldöttében.`
Mohamed legelső felesége, Khadidzsa, aki 25 évvel volt idősebb a prófétánál, mindenben támogatta férjét és kezdettől fogva hitt neki. Csak a nő halála után házasodott meg újra. Legkedvesebb felesége Aisha, kinek köszönhetően sok hadísz fennmaradt, melyek a vallásalapító leghíresebb mondásait tartalmazzák. Mohamed egyik szunnájában egyértelműen kifejtette, hogy: `ki nem nősül meg, az nem tartozik énhozzám.`
Véleménye szerint a poligámia csakis a házasság keretein belül valósítható meg. Ez biztosítja a normális és a természetes életmódot minkét nem számára. A nők számára lelki, fizikai és gazdasági biztonságot ad. Fontos, hogy a házastársak legyenek kedvesek és jók egymáshoz s mindenekfölött engedelmeskedjenek Allahnak. Mindezek alapján az iszlám egyértelműen tartós kapcsolatnak tekinti a házasságot. Éppen ezért akkor tanácsos egybekelni, amikor a házasulandók elérik a megfelelő kort, és lényeges, hogy önszántukból lépjenek a házasságra a fiatalok egymással.
Az iszlám nem ismeri el a próbaházasságot, sem az élettársi viszonyt, tehát ha a felek belépnek a házasság kötelékébe ki kell jelenteniük a tartósság szándékát. Ám a házasság mégsem szent és felbonthatatlan, ha a házasság rosszá válik lehetőség van a válásra. De fontos, hogy a kapcsolat lezárása békében történjék. A válás persze csak a legvégső megoldás lehet egy kapcsolat befejezésére, az iszlámban ugyanis még a házasságon belüli bűnök jóvátételére is adott a lehetőség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.