Látványorgiával érkezik az óangol hőseposz

Küzdelem Isten haragjával

A Beowulfban megtalálható beavatásokra az összehasonlító-vallástörténet módszereivel derítettek fényt. Az eposzban a motívum két típusa lelhető fel: az egyik a harcos beavatás, amely a germán mitológiában oly gyakori `szent harci dühvel` áll kapcsolatban, a másik pedig egy sokkal bonyolultabb szertartásról szól, amely a különféle evilági és nem-evilági szörnyekkel való harchoz kapcsolódik. A mesék, mítoszok motívumainak többsége tehát igen komoly szellemi törekvésre, más létsíkokba való felemelkedésre, a küszöbök átlépésére, vagyis a beavatásra utal.

A történet alapvetően egy indoeurópai típusú, szoláris struktúrájú hősmitológia. A harcos életmód már önmagában is egyfajta beavatási út lehet: a küzdelem így nem más, mint egy megvalósítási út, amely a lemondás, az aszkézis egy bizonyos formája. Mindez illik a hősre, akit erőteljes eposzi jelzők sora magasztal: a hősök ura, vitézek vezére, tettben vakmerő, harcban vad férfi, rémölő hős, dánok merész barátja, Viharföld, délceg deli vitéze, a híres bajnok, a bátor Beowulf. A jelzők mind a felsőbbséget és a királyi származást testesítik meg.

A nemes lovag ugyanakkor egyes esetekben dühöngő és vérengző harcossá válik. Ennek eredete Ódinnál, a Mágia Uránál keresendő, akihez egyfajta "szent düh" és "tomboló extázis" tartozik. Az iráni-árja közösségekben sem volt ritka az olyan csoportok, vagy inkább "férfitársaságok" megléte, amelyekre egyfajta "szent düh" volt jellemző, amivel harcos létüket fokozták félelmetes erejűvé. Az ír-kelta hagyományban is megvannak a "harcos férfitársaságok" nyomai, illetve a görög mitológia és hősepika szintén számtalan esetet vonultat fel, amelynek kiemelt témája az önmagukból kivetkőző héroszok harci dühe és őrülete. Elég, ha Héraklész tizenkét próbájának következményeire, Hektor vagy éppen Akhilleusz alakjára gondolunk.

A beavatás során a hős szörnyetegekkel és sárkányokkal veszi fel a harcot. A mitológiákban fellelhető hasonló küzdelmek szimbolikusan jelenítenek meg valamilyen szellemi tartalmat: Apollón harca a Tüphonnal, Indra harca Vrtrával, aki fogva tartja a vizeket, Marduk harca Tiamáttal, vagy akár Thor isten harca a Jörmungand kígyóval nagyon hasonlít Beowulf harcához Grendellel, aki a gonoszt, a sötétséget és a pusztító erőket testesíti meg a fény és a szeretet erőivel szemben.

A Beowulf cselekménye szerint Grendel mindig éjszaka támad és kegyetlenül írtja Hrothgar katonáit, akik képtelenek legyőzni őt, mert a szörnyet mágikus erő védi. A harcosokat Grendel darabokra szaggatja és megissza a vérüket. A harcosok azért sem tudnak győzelmet aratni, mert képtelenek fennmaradni és a szörny ezt kihasználva az éjszaka sötétjében támad a Szarvas-csarnokra. Egyedül Beowulf, a harcosok legnagyobbika képes virrasztani és ezzel tetten érni a szörnyeteget. A herceg emberfeletti erejének köszönhetően végül győzelmet arat és letépi a vérengző, pusztító Grendel karját és bizonyíték gyanánt leteszi a Heorot közepére.

Ebben az esetben egy olyan beavatásra utaló motívummal találkozhatunk, amely számtalan formában felelhető a mesék és legendák, de még az evangéliumok világában is (pl. amikor a tanítványok képtelenek virrasztani a Gecsemáné-kertben Jézussal). A történet igencsak hasonlít a sámáni élmények leírásaira is, amelyek során az utazó sokszor veszi fel a harcot túlvilági szörnyekkel és démonokkal. A beavatást, avagy tudatszintváltást jelképező harcot persze az erősen krisztianizált műhöz méltóan kellett megjeleníteni, így a költő Grendelt kifejezetten az Isten ellenségének, némely helyen pedig Isten haragjának nevezi.

1. Germán hősmítosz keresztény elemekkel
2. Küzdelem Isten haragjával
3. Férfi hős a nőiesség sötét szörnyei ellen