Popularizálódás és médiakultúra: levéltárak a 21. században

A történelem során a levéltárak társadalmi alapfunkciói (jogbiztosítói, történelmi forrásbázis-, közigazgatási és kultúraterjesztői) folyamatosan változtak. A 19. század utolsó harmadáig egyértelműen a jogbiztosító szerep volt a meghatározó. A modern történettudomány megszületése után, amikor a professzionális kutatók egyre nagyobb számban használtak forrásul levéltári anyagot, viszont fokozatosan előtérbe került a történeti forrásbázis-funkció, majd a 20. század első harmadában váltak a levéltári intézmények történetírói műhelyekké.

Európa tekintélyelvű országaiban a két háború között, illetve a II. világháború alatt fontos levéltári funkcióváltozás történt: a jogbiztonság megroppant, az iratok jogi bizonyító ereje gyakran semmivé lett egyik napról a másikra (kisajátítások, elkobzások, államosítások stb.), tehát a jogbiztosító funkció háttérbe szorult. A háború után a demokratikus európai országokban ezen funkció visszanyerte ugyan korábbi szerepét, nem úgy a kommunista országokban, ahol a helyreállítás értelemszerűen a rendszerváltozás után következhetett csak be a '90-es években. Ekkor terjedt el a kultúraterjesztő szerepkör is, ami kezdetben főleg kiállítások rendezésében és dokumentumgyűjtemények összeállításában, illetve levéltárlátogatások szervezésében merült ki.

A történeti forrásbázis-funkciónál a tudományos kutatások mellett polgárjogot nyert, sőt immár túlsúlyba került a többnyire laikusok által művelt "mikrotörténelem" (család-, helytörténeti kutatás). A levéltárak megnyílásával érkező új kutatók nagyrészt laikusok, többségük saját családjának történetét kívánja megismerni. Ezen genealógiai hullámnak van egy demokratikus vonása is: a családkutatók ugyanis származástól függetlenül kutatják őseiket, s rendkívül büszkék rájuk. Az intézményeknek éppen ezért meg kell felelniük az új kutatói igényeknek: mikrofilmezték, később digitalizálták a leggyakrabban használt anyagokat, tájékoztató lapokat, új, könnyen használható segédleteket szerkesztettek, kutatást segítő oktató videókat, honlapokat készítettek.

Eközben az is a levéltárak érdekévé vált, hogy megismertessék magukat. Egyrészt a "tömegnyomás" is erre sarkallta őket, másrészt a demokratikus viszonyok között is igen komoly versengés van a pénzügyi forrásokért és azon intézményeknek, amelyek jobban el tudják adni magukat, jobb az esélyük. A nyitottság eredményeként sorra jelentek meg népszerű levéltári kiadványok, attraktív honlapok, népszerűsítő rendezvények (kiállítások, nyílt napok), rendszeresen publikált éves jelentések.

A levéltárakat jelentősen befolyásolta a médiakultúra is - áll a cikkben. Megfelelő témaválasztással az intézmények a korábban említett népszerű kiadványok, honlapok és rendezvények révén széleskörű érdeklődésre tarthatnak számot. A legjobb módszer annak tűnik, ha valamely, az érdeklődés középpontjában álló témát választ ki a levéltár (marketing). Jó példa erre az az eset, amikor a Public Record Office 1998-ban - meglovagolva a hasonló című hollywoodi film népszerűségét - kiadta a Titanic c. dokumentum-válogatását.

Olvassa el a teljes cikket a Levéltári Szemlében!