Tolna megye 1710-ben - egy jezsuita szemével

Kalandos utazás a felszabadított országban

A jezsuiták címere

Az útinapló latin nyelven íródott, 15 sűrűn, apró betűvel teleírt oldalból áll, és egy egy másfél oldalas levél tartozik hozzá. Mivel a forrás a korábbi kutatók előtt rejtve maradt, Molnár Antal röviden felvázolja a kútfő izgalmas történetét is. A könyv a 20. század elején került Szittya Dénes jezsuita szerzetes birtokába, aki a levéltári források buzgó másolója és gyűjtője volt, majd az ő hagyatékát a Magyar Jezsuita Rendtartomány levéltárában helyezték el. A rend 1950-es feloszlatása után az állami hatóságok a gyűjtemény számos darabját megsemmisítették, szerencsére az előrelátó rendtagok az értékesebb darabokat elrejtették vagy megbízható híveknek adták át. A rendszerváltás után fokozatosan bukkantak elő a dokumentumok - köztük a Murin-féle útinapló is.

Murin András annak a kis csapatnak a tagja volt, amely a nagyszombati egyetem tulajdonába került szekszárdi apátság tényleges birtokbavételét volt hivatott érvényre juttatni. Az apátságot még 1703-ban I. Lipót császár adományozta a jezsuitáknak, amennyiben megüresedne. Úgy tűnt, hogy az akkori apát, Mérey Mihály nyugodtan ülhet a birtokában, mivel csak halála után kerülne az apátság a rend birtokába. Az időközben kitört Rákóczi-szabadságharc azonban nem várt fordulatot hozott: Mérey Mihály nyíltan a fejedelem mellé állt, aminek következtében kegyvesztett lett a császári udvarban, fogságba vetették, sőt a szekszárdi apátságot is elveszítette.

Murin András 1710. január 11-én 11 óra tájban indult el Nagyszombatból Foser György testvér és Maurer András világi munkatárs kíséretében. Január 19-én este 8 órára érkeztek Szekszárdra. A mintegy 150 kilométeres utat 30-50 kilométeres szakaszokban tették meg, az utolsó nap viszont majdnem 90 kilométert teljesítettek. A nyolc napos utazás során megismerkedhettek a háború utáni ország nem éppen komfortos útviszonyaival. A rablótámadások és a váratlan veszélyek miatt igyekeztek társaságban utazni, ezért hol a nádori tanácskozásra igyekvő nemesekhez csapódtak, hol a győri vargákhoz csatlakoztak. Az időjárás nem fogadta őket a kegyeibe, szinte végig viharos szélben és hóesésben kellett menniük.

Murin minden részletre figyelt és ezeket papírra is vetette. A kocsijuk jól bírta a megpróbáltatásokat, bár Foser testvér térdig járt a sárban, amikor szilárdabb utat keresett a járműnek. A pátert minden bizonnyal némi elégedettség töltötte el, amikor egy káromkodó huszár lovastul együtt derékig merült el a sártengerben. Szerencsére a kóborló rablók is elkerülték őket, és a Dunán való átkelésnél is inkább a hajósok által partra segített vacogó veréb kötötte le a szerzetes figyelmét. Az út északi részén a rendtársaknál szálltak meg, a délebbi szakaszon magánházaknál aludtak, és olykor más egyházi személyek vendégül is látták őket.

1. Kalandos utazás a felszabadított országban
2. Katasztrofális állapotok az egyházmegyében