Pipaccsal ünneplik a háborús áldozatok emléknapját
2006. november 10. 11:00
Korábban
Kibővült a Pipacs Napjának jelentése
Pipacsok a Westminster |
A háborús áldozatok iránti tisztelgés végül az V. György által november 11-re kinevezett Emlékezés napjával vált teljessé. A "Remembrance Day" nem véletlenül esik november 11-re, hiszen ezen a napon írta alá a német hadsereg 1918-ban Compiègne-nél pontban 11 órakor a fegyverszüneti kérelmet, ami egyúttal az első világháború végét is jelentette. Azóta is ezen a napon tűzik ki a legtöbben a piros pipacsot és az aláírás időpontjában, pontban 11 órakor két perces csönddel tisztelegnek a hősi halottak előtt.
Bár a Brit Nemztközössség országaiban eredetileg csak egy percre állt le az élet, az emlékezés napját 1945 után kibővitették a második világháborúban elesettekre is (később pedig a koreai es maláj háború áldozataira, illetve a szeptember 11-i támadás áldozataira is), így lett az egy percből két perc. Mivel november 11-e nem számít ünnepnapnak Angliában, így a hivatalos megemlékezés és koszorúzás a 11-hez legközelebbi vasárnapra esik.
Bár a szertartás az évtizedek során kevesett változott, a Poppy Day hangulata és a háborús veteránok támogatásának ügye annál többet. Ma már a Poppy Egyesület önálló gyárral rendelkezik, ahol háborús árvák helyett mozgássérültek és korlátozott munkaképességűek dolgoznak. Pipacsok, koszorúk és keresztek vásárlása mellett sms-sel vagy banki átutalással is támogatható a szervezet, amely csak tavaly 24.7 millió fontot gyűjtött össze. Az összeg, valamint a szervezetnek dolgozó 300 ezer önkéntes és alkalmazott azt is jelzi, hogy a Pipacs nap és a veteránok támogatásának ügye jelentős társadalmi támogatottsággal bír.
A brit politikai elit valóban egységesen kiáll a brit nemzeti emlékezet pipacsos programja mellett és a szűk, az I. világháborút imperialista volta miatt elitélő szélsőbaloldali csoporton kivűl minden politikai szereplőn ott virít a piros pipacs már az ünnepséget megelőző napokban is. Ugyanakkor a fiatalok egyre kisebb része tűzi ki a piros virágot, s mindez talán jobban érvényes a bevándorlókra, illetve a már Európában született brit ázsiaikra, afrikaikra, karibiekre.
Maurovich Lajos - Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap