A 20. század tanúja - Czeslaw Milosz

A világégéstől a Nobel-díjig

Miłosz 1911-ben született az akkor Oroszországhoz tartozó litvániai Szetejnieben. Mivel édesapja mérnök volt, beutazta a cári birodalmat, iskolába azonban már a független Lengyelországban kezdett járni. A vilnai (ma: vilniusi) Báthory István Egyetemen szerzett jogi diplomát (az intézményt a lengyel király és erdélyi fejedelem alapította 1579-ben, akadémiai rangra emelve az itt működő jezsuita kollégiumot). Itt mutatkozott be költőként, s csatlakozott a `Zagary` nevű, a katasztrofizmust (a közelgő világégést) hirdető irodalmi csoportosuláshoz. Dolgozott a lengyel rádió vilnai, majd varsói szerkesztőségében, eközben sokat írt, elsősorban baloldali lapokba.

A második világháború alatt Milosz rész vett a Németország által megszállt lengyel főváros kulturális életében, de a katonai és a politikai konspirációtól távol tartotta magát. A háborút követően a Lengyel Népköztársaság diplomatájaként szolgált New Yorkban, majd Párizsban, s emiatt sok kritika és vád érte (a lengyel emigrációban egy ideig kommunista ügynöknek tartották). 1951-ben végül, mivel nem voltak illúziói a kommunizmust illetően, politikai menedékjogot kért a francia államtól. 1960-tól a Kaliforniai Egyetemen kezdett tanítani szláv irodalmat, s ezzel párhuzamosan tovább írt. Közben hazájában a hatalom indexre tette, az emigrációját követően három évtizedig nem jelenhettek meg írásai, nem emlékeztek meg munkásságáról, vagy ha igen, akkor elítélő hangnemben.

Miłosz 1980-ban megkapta életművéért az irodalmi Nobel-díjat, amely kitárta előtte a hazája kapuit - hosszú évtizedek után hazalátogathatott, felfedezték munkásságát, művei pedig legálisan és illegálisan (szamizdatban) jelentek meg. Nevét azonban nem tűzték a szocialista rendszerrel szembenállók zászlajukra, s magát is alkalmatlannak tartotta ilyen néptribüni szerepre.

A nagy változásokat követően Miłosz még nagyobb elismerésekben részesült, tíz évvel ezelőtt pedig Krakkóban telepedett le. De még így is évekbe tellett, hogy Miloszban a lengyelországi olvasók ne a politikust, a látnokot vagy a tudóst lássák, hanem elsősorban a költőt. Paradox módon, Magyarországon is Miłosz inkább mint prózaíró ismert (magyarul is megjelent könyvei: "A rabul ejtett értelem", "Szülőhazám, Európa", "Az Ulro országa"), pedig ő magát inkább költőnek tartotta.

1. A világégéstől a Nobel-díjig
2. A 20. század egyik legmeghatározóbb lengyel irodalmi alakja