Elvesztették a Holdraszállás eredeti felvételeit
2006. augusztus 16. 13:15
Komoly kutatás kezdődött a NASA archívumában, hogy megkeressék a korábbi költözések során nyomtalanul eltűnt filmtekercseket.
Korábban
A problémáktól sem mentes űrutazásról készült 1969-es felvétel a 20. század egyik legfontosabb mozgóképes emléke. Mostanra azonban a NASA archívumában nyoma veszett az eredeti tekercseknek.
A felvételek felkutatásának igénye akkor merült fel, amikor elhatározták a különösen értékes, űrkutatással kapcsolatos filmek digitalizálását. Bár a szakértőknek rendelkezésére áll a korabeli televíziós felvétel, annak minősége azonban komoly kivetnivalókat hagy maga után. Mindez persze érthető is, hiszen azt a képet egy fekete-fehér monitorra irányított kamera készítette. A monitoron látható kép minőségét a tévében látott felvétel pedig csak úgy adja vissza, mint egy fényképről készült fénykép - írta a Daily Telegraph az ügyben.
Az űrhajósok eredetileg egy nagyfelbontású felvételt sugároztak a Földre, amit csak a kaliforniai Goldstone-ban, az ausztráliai Honeysuckle Creek-ben, illetve a szintén ausztráliai CSIRO Parkes vevőállomás személyzete láthatott. Ez azonban sokat veszített eredeti részletességéből, mert az asztronauták 10 képkocka/másodperc sebességgel sugározták az adást, amit aztán a tévés bemutatáshoz 60 képkocka/másodpercre kellett konvertálni az állomásoknak, akik aztán ezt továbbították Houstonnak. "Amit a világnak közvetítettünk fele olyan jó sem volt, mint amit kaptunk" - mondja John Sarkissian, a CSIRO Parkes Obszervatórium kutatója.
Bár a felbutított képek egy normál tévéadásnál is rosszabb minőségűek voltak, digitálisan felújítva azonban a mai videofelvételeknél is jobb minőségűek lennének. Tudósok és NASA-veteránok egy csoportja éppen ezért megkezdte a NASA-archívumok szisztematikus átfésülését. A NASA szóvivője szerint lehetséges, hogy a felvételek megtalálása sem vezetne eredményre, mert ennyi idő elteltével a mágnesszalagok is károsodhattak.
A nagy ugrásnak tűnő kis lépésen túl az űrhajósok egészségügyi állapotát és az űrhajó adatait is tartalmazó szalagok eredetileg minden bizonnyal az amerikai Nemzeti Levéltárba kerültek, majd a NASA visszakérte és a marylandi Goddard Űrrepülési Központban helyezte el azokat. Sokak szerint egy ekkora bürokratikus rendszer esetében ez nem meglepő fejlemény, és minden bizonnyal rosszindulat vagy szándékosság helyett csak gondatlanság állhat a háttérben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- 09:15
- 09:12
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap