Egy ceruza mentette meg az Apollo-11-et
2006. július 25. 11:45
Az első holdraszállást egy ceruza mentette meg a katasztrófától, Nixon akkori amerikai elnök pedig már jóelőre megírta beszédét, amelyben a három űrhajós halálát bejelentheti. Buzz Aldrin, az Apollo-11 küldetés űrhajósa tegnap este egy BBC dokumentumfilmben fedte fel a holdraszállás technikai részleteit.
Korábban
Minden eshetőségre készen
Aldrin a műsorban elmondta, Neil Armstronggal véletlenül letörtek egy megszakító kapcsolót, s csak a Holdról való indulás előtt vették észre, hogy moduljuk nem tud felszállni. A visszaszámlálás alatt aztán Aldrin egy ceruzával nyomta be a kapcsolót.
|
Buzz Aldrin kipakol az Apollo 11 holdkompjából |
Az Apollo-11 elhallgatott története című dokumentumfilmből az is kiderül, hogy bár a holdraszállást technikailag nem készítették elő megfelelően, a Szovjetunióval folyó versenyfutás miatt az Egyesült Államok mégis vállalta az űrhajó elindítását. Richard Nixon akkori amerikai elnök előre megírta azt a beszédét is, amelyben bejelentette volna a három űrhajós - Armstrong, Aldrin és Michael Collins - halálát. Emellett a kormány utasította a NASA-t, hogy a várható katasztrófa esetén szakítsa meg az összeköttetést az űrhajósokkal, hogy ne maradjon dokumentum tragikus űrbeli pusztulásukról.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Agyeltávolítás nyomait azonosították egy vaskori skóciai sírban 16:16
- Napóleon-kori erődítményt tártak fel Szászországban 15:51
- Régészek dolgoznak a Natzweiler-Struthof koncentrációs táborban 15:04
- A hanyatló könyvpiac fellendítésére szervezték meg az első Könyvhetet 14:41
- Tudatos kőzetválasztást bizonyítanak egy izraeli lelőhely kőeszközei 12:20
- Történelmi párhuzamok figyelmeztetnek az aknaharcászat veszélyeire a Hormuzi-szorosban 11:33
- Ősi termelési táj nyomaira bukkantak Spanyolországban 10:42
- Sequana nyomában: újra kutatják a Szajna forrásának ősi szentélyét 09:47













