Antik lakoma időszerű fogásai az Ókorban
2005. augusztus 23. 11:00
Szenzációk és kérdőjelek a papirusz-iparban
Az Ókor Lakoma-száma mind a papirológia tudományának érdekfeszítő újdonságaira, mind pedig az ezen hatásos hírek mellé olykor kiteendő kérdőjelekre szolgáltat egy-egy érdekes példát. Ami a kérdőjeleket illeti, Kozák Dániel írása arra hívja föl a figyelmet, hogy a The Independent áprilisi 17-i cikkében foglalt szenzációhajhász állítások - miszerint mostantól olyan technika van a kezünkben, amelynek segítségével eleddig olvashatatlannak hitt papiruszok tömegei válnak megfejthetőkké, köztük egész Szophoklész-drámák stb. stb . - mindenképpen túlzóak, hiszen a módszer nem új és nem is minden esetben használható: kétségtelenül segíthet viszont egyes papiruszok elolvasásában, illetve bizonyos, már kiadott töredékek eddigi olvasatainak megerősítésében vagy elvetésében.
Az pedig, hogy eddig csak címükről ismert irodalmi művek bármikor előkerülhetnek, igaz, de eddig is igaz volt. Németh György írása ezzel szemben éppen egy frissen megfejtett és publikált irodalmi töredékről számol be, rögtön mellékelve hozzá magyar fordítást is: Archilochos elégiájának itt olvasható 25 sora a trójai háború egyik előzményének - egy tévedésből végrehajtott támadásnak - egy érdekes epizódját meséli el: `...Trója magas kapujú várába siettek, / mégis, a búzahozó Mysia földje ez itt`.
A témáról bővebben az ÓKOR folyóirat 2005/3. számában tájékozódhat
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.