Egy újságíró, aki történelmet írt
Az amerikai elnökök titkai
William Safire, az amerikai konzervatív újságírás egyik legnagyobb tekintélye, Richard Nixon egykori beszédírója 31 éven át állandó véleménycikkel jelentkezett a liberális-baloldali New York Times-ban. A héten bejelentette: megválik legendás "On Language" című rovatától, és ezentúl a jótékonyságnak szenteli életét.
Egy legenda visszavonul
A 74 éves Safire bejelentette: januártól nem folytatja 1979 óta rendszeresen megjelenő, legendás "On Language" című cikksorozatát a New York Timesban. "Akkor kell kiszállni, amikor még a csúcson vagy, és még szeretnél valami mást csinálni" - indokolta döntését az újságíró. Elmondása szerint már tavaly közölte a lap kiadójával, Arthur Sulzbergerrel, hogy a 2004-es elnökválasztási kampány lesz újságíró-pályafutásának "utolsó hajrája". Még azt is hozzátette: könnyebb szívvel távozik, hogy Bush és a republikánusok győztek. Sulzberger "sajnálkozását fejezte ki", és arra buzdította Safire-t, hogy ne hagyja abba az évek során viták sorozatait kavart cikksorozatát.
Az amerikai liberális sajtó fellegvárának számító New York Times olvasói megrökönyödve látták 1973-ban, hogy kedvenc lapjuk állandó konzervatív publicistát kezdett alkalmazni. Méghozzá kit! Az illető William Safire volt, aki a botrányoktól igencsak terhelt Nixon-adminisztráció utolsó heteiben érkezett a Fehér Házból - ahol az elnök beszédírójaként dolgozott - a tekintélyes baloldali napilap mindaddig politikailag homogén vélemény-oldalára.
Safire hetente háromszor jelentkező állandó rovata ("On Laguage" - "A nyelvről") mégis rendkívül népszerűvé vált az évtizedek során. Azt túlzás lenne állítani, hogy az éles hangú, sokszor a sértegetésig kemény zsurnalisztát mindenki megszerette, ám az kétségtelen, hogy véleményére a lap baloldali törzsolvasói is megtanultak odafigyelni. "Volt idő, amikor azért olvastunk publicisztikát, mert a szerzők valódi bennfentesek voltak" - mondta Safire távozása kapcsán a New York Times publicisztika-rovatának szerkesztője, Gail Collins. "Manapság az emberek a távolságtartó hangvételt és véleményt kedvelik a publicistákban. Safire ötvözni tudta a kettőt. Valóságos intézménnyé vált nálunk."
Nixon-bérenc a liberális fellegvárban
Safire önmagát leginkább libertariánusnak vallja, vagyis az amerikai politikai szcénában csakugyan a jobboldalon áll - az egyéni szabadságjogokért a legradikálisabban kiálló Libertariánus Párt a republikánusokkal szövetségben működik. `Bármikor eltángálom a konzervatívokat is, ha nem libertariánus módjára viselkednek` - fenyegette politikai elvbarátait is olykor. `Szeptember 11. után én voltam az első, aki ténylegesen számon kérte George W. Bushon azt a bánásmódot, amiben a foglyok részesülnek` - állítja, s valóban: ekkoriban történt, hogy `diktatórikus hatalomra törőnek` nevezte az elnököt. `Az összes konzervatív barátom elszörnyedt: Hogy tehetted ez velünk - kérdezték. Az a csodálatos abban, ha valaki a New York Times állandó kolumnistája, hogy az embereknek hosszú időn át számolniuk kell vele.`
William Safire 1929. december 17-én született, újságírói pályafutását 1949-ben kezdte a New York Herald Tribune-nél. 1955 és 1960 között egy New York-i PR-cég alelnöke volt, ezután saját cégét vezette. Safire-nak még külpolitikai újságíróként 1959-ben nagy szerepe volt a Hruscsov és Nixon közötti, ún. "konyhai vita" megszervezésében. A Moszkvában rendezett amerikai kiállításra a szovjet államfő vendégeként az akkor alelnöki tisztet betöltő Nixon is ellátogatott. Az amerikai mintaotthon csúcsminőségű konyháját bemutató teremben érdekes eszmecsere zajlott le a szovjet és az amerikai technológiát megvitató két politikus között - a ma már ironikusan csengő párbeszéd itt teljes egészében elolvasható.
Nixon csapatához hivatalosan az 1968-as elnökválasztási kampányban csatlakozott, a republikánus jelölt győzelme után pedig annak szövegírójaként dolgozott a Fehér Házban. Tőle származik az a mondat, mely valóságos szállóigévé vált az amerikai szellemi életben. Az újságírók "a negativizmus zsörtölődő nábobjai" - fakadt ki egyszer Nixon alelnöke, Spiro Agnew egy beszédében - a mondatot liberális oldalról még ma is úgy emlegetik, mint a konzervatívok média-utálatának ékes bizonyítékát.
Safire 1973-ban, a Washington Post hasonló ajánlatát elutasítva csatlakozott a New York Timeshoz. "Kifejezetten ellenséges környezetben találtam magam" - emlékszik vissza. "A főszerkesztőre teljes össztűz zúdult, amiért felvett egy Nixon-bérencet, pláne a Watergate-ügy közepén." A Watergate-ügy hamarosan súlyos belpolitikai botránnyá dagadt, s végül Nixon elnök lemondásához vezetett. A fagyos hangulat csak akkor oldódott fel, amikor Safire egy szerkesztőségi partin kimentette az egyik munkatárs gyerekét a medencéből. "A feleségem lökött be utána" - vallotta be Safire, "de egyszeriben hőssé váltam".
Clinton: Legszívesebben orrba vágtam volna
Safire `vélemény-riportoknak` nevezi írásait. 1978-ban elnyert Pulitzer-díját a Fehér Ház Carter-korszakbeli pénzügyi szabálytalanságait feltáró írásainak köszönheti. Különös, de vele ez is megesett: az elnöki hivatal akkori pénzügyi igazgatójával, az általa megbuktatott Bert Lance-szel azóta jó barátok lettek. A Reagan-érában újabb súlyos botrányt robbantott ki: közzétette, hogy Charles Z. Wick, az amerikai Információs Hivatal (lényegében az amerikai külpolitika propaganda-szerve) vezetője titokban telefon-beszélgetéseket hallgatott le.
Safire, a keményvonalas konzervatív, a liberális értelmiség ostorozója, Izrael feltétlen híve 1992-ben mégis Bill Clintonra szavazott az idősebb George Bush ellenében. Később persze elege lett a demokrata elnökből is, de különösen annak felesége, Hillary Rodham Clinton bőszítette fel: a First Ladyt egy helyen "született hazudozónak" nevezte. Clintonnak ki is csúszott a száján: ekkoriban legszívesebben "orrba vágta" volna a publicistát.
Safire elmondása szerint annak idején sokat tanult a néhai publicistától, Stewart Alsoptól. Neki köszönheti egyik ironikus vezérelvét is: "Soha ne válts aprópénzre a tehetséged - legfeljebb egy jó anekdota kedvéért." Safire mindig is következetesen és határozottan kiállt a szabadságjogok és a személyiségi jogok mellett, ami feltehetőleg abból is ered, hogy rájött: Fehér Ház-beli évei alatt Nixon elnök őt is lehallgattatta. Safire-nak számos publicisztikai kötete és szépirodalmi munkája jelent meg. Idejét ezentúl a Dana Foundation nevű jótékony szervezetnek szenteli, melynek elnöki tisztét évek óta betölti. A szervezet agykutatással és immunológiával foglalkozik.
"Előfordulhat, hogy reggelenként azzal ébredek fel: 'Mekkora cikk van ma bennem' - aztán mégiscsak vissza kell tuszkolnom az egészet" - kommentálta döntését Safire. Ugyanakkor a kiadóval abban állapodott meg: az On Language-sorozat a New York Times vasárnap megjelenő magazinjában valószínleg folytatódik.
Miért fizessen elő?
Pénzt takarít meg
Házhoz visszük
Hozzáférés a teljes digitális archívumhoz
