7 végzetes pillanat

Béke szárazon-vízen

2001. április 12. 05:15

1922. november 20-án ült össze a lausanne-i konferencia, alapjában véve a Törökországgal való békerendezés tárgyában, de lényegesebb nemzetközi döntései a Fekete-tenger nyugati kapuját jelentő tengerszorosok kérdéskörében születtek.

A három `meghívó hatalom` - Anglia, Franciaország és Olaszország - mellett Törökország, Görögország, Jugoszlávia, Románia és Japán vett részt a tanácskozás munkájában, az Egyesült Államok megfigyelővel képviseltette magát. A tengerjogi kérdésekbe beavatták Oroszországot, Ukrajnát és Grúziát - a három szovjetköztársaság már közös delegációt küldött a svájci városba.

A konferencia meghirdetett célja "a béke végérvényes helyreállítása keleten" volt, miután Anglia és Görögország törökországi intervenciója kudarcot vallott és a sevres-i békeszerződés - amellyel Törökország valójában elvesztette függetlenségét, de amelyet Kemal pasa új nemzeti kormánya nem volt hajlandó ratifikálni - kiüresedett. Lloyd George közel-keleti politikája és kormánya megbukott és az 1922. október 11-én Mundanyában aláírt török-görög tűzszüneti megállapodás megnyitotta az utat Curzon, az új angol külügyminiszter előtt, hogy tető alá hozza a lausanne-i békekonferenciát.

Az antant nem mondott le a Törökország elleni diplomáciai egységfront gondolatáról. Gond volt a "meghívó hatalmak" számára Szovjet-Oroszország távoltartása. Végülis azt a megoldást választották, hogy Moszkva képviselőit csak a tengerszorosok problémájának vitájára hívják meg. Az orosz küldöttség vezetője, Georgij Csicserin külügyi népbiztos azonban hathatós diplomáciai támogatással erősíteni tudta a törökök helyzetét, így Curzonnak nem sikerült diktálnia a békeszerződés feltételeit, hanem hosszas alkudozásra kényszerült. Az angol kompromisszumos javaslatot a török fél végülis elfogadta, így 1923. július 24-én a konferencia a "lausanne-i jegyzőkönyv" elnevezésű szerződés megkötésével ért véget.

A zárószakasz egyik epizódja volt, hogy Vaclav Vorovszkij szovjet diplomatát, aki a skandináv országokban, majd Olaszországban volt ügyvivő, a szovjet delegáció főtitkárának tisztét töltötte be az 1922-es génuai értekezleten,a svájci hatóságok nemtörődömségét kihasználva egy fehérgárdista 1923. május 5-én meggyilkolta. Vorovszkij Lausanne-ban nagy szerepet játszott a tengerszorosok státusának a szovjet érdekeket többé-kevésbé figyelembe vevő rendezésében.

A békeszerződés értékű jegyzőkönyvet egyfelől Törökország, másfelől Anglia, Franciaország, Olaszország, Görögország, Jugoszlávia, Románia és Japán írta alá. A szerződés szerint - amelyhez aláírása napján Portugália és Belgium is csatlakozott - Törökország végleg lemondott az anyaországon kívüli területeiről, így Arábiáról, Egyiptomról, Szudánról, Tripolitániáról, Mezopotámiáról, Szíriáról, Palesztináról. Moszul kérdését további tárgyalások elé utalták. Törökországban végetért az úgynevezett kapitulációs rendszer, amely területenkívüliségi jogokat biztosított a külföldieknek és Törökország hátrányos helyzetét volt hivatva tartósítani más hatalmakkal szemben.

A volt török államadósságot felosztották azok között az országok között, amelyek javára területeket szakítottak el a volt Török Birodalomtól. Törökország lemondott Görögországal szemben támasztott jóvátételi követeléseiről.

A lausanne-i jegyzőkönyv (békeszerződés) 23. cikke általában kinyilvánította a tengerszorosokon való áthaladás szabadságának elvét. (Az első világháború alatt Törökország, illetőleg a központi hatalmak elzárták a tengerszorosokat az ellenséges kereskedelmi hajók előtt is, hogy Oroszországnak a nyugati hatalmak részéről való ellátását megakadályozzák.)

A jegyzőkönyv kiegészítéseként egyidejűleg aláírt, a tengerszorosok jogi helyzetére vonatkozó egyezmény kimondta, hogy a tengerszorosokon való átkelés és hajózás békében és háborúban valamennyi kereskedelmi és hadihajó részére szabad. Elrendelte a Boszporusz és a Dardanellák demilitarizálását, azaz a parti erődítmények lerombolását, továbbá egy nemzetközi tengerszoros-bizottság felállítását Konstantinápolyban.

Azzal együtt, hogy a lausanne-i megállapodások megnyitották a tengerszorosokat a hadihajók előtt, kikötötték, hogy egy nem parti államnak békeidőben nem lehetett a Fekete-tengeren nagyobb hajóraja, mint a legerősebb parti állam ott tartózkodó hadiflottája. A hadihajók a tengerszorosban - békében és háborúban - csak az átvonuláshoz szükséges ideig tartózkodhattak, de hadműveletet ott akkor sem végezhettek, ha Törökország hadviselő fél volt.

A lausanne-i tengerjogi megállapodásokat részben módosította, részben továbbfejlesztette az 1936. július 20-i montreux-i egyezmény.

Szovjet részről a lausanne-i egyezményt egyes források szerint 1923. augusztus 14-én, más források szerint már augusztus elsején írták alá Rómában, de Moszkva bizonyos fenntartások miatt nem ratifikálta az okmányt. (A fekete-tengeri tengerszorosokra vonatkozó orosz rendezési elveket és programot Lenin részletesen kifejtette 1922 októberében az angol Observernek és a Manchester Guardiannek adott interjújában.)

  • MTI
2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!