2. világháborús amerikai repülő roncsait mentették ki a tibeti hegyekből
2015. augusztus 11. 15:18 MTI
Egy 71 éve lezuhant amerikai katonai szállító repülőgép tibeti hegyekből kiemelt roncsait állítják ki Kína egyik legnagyobb magánmúzeumában. A gép roncsainak hollétéről már 1993 szeptembere óta tudtak, de a maradványok nagyobb része azóta is a gleccserben maradt.
Korábban
A C-87-es típusú gép maradványait, köztük az egyik - 4,5 méter hosszú és 2 méter széles - szárnyát Bomi megye területén, egy hegy tetején gyűjtötték össze. A Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint a szárnyon jól kivehető a belegravírozott fehér ötágú csillag. A gép roncsainak hollétéről már 1993 szeptembere óta tudtak, mivel egy vadászcsoport akkor fedezte fel azokat. A maradványok nagyobb része azonban azóta is a gleccserben maradt. A július végén indított kutatásban 11 szakértő és 41 tibeti segítő vett részt. A baleset helyszínére sem út, sem híd nem vezetett, a fellelt tárgyakat a csoport tagjai a hátukon vitték le.
A Himalája hegyei fölött vezető "halálúton" a kínai és az amerikai hadsereg szállította indiai területről az utánpótlást a Délnyugat-Kínában harcoló egységeknek 1942 és 1945 között. Kutatók szerint körülbelül 500-700 repülőgép zuhant le ezen az útvonalon, 1500 amerikai és kínai pilóta vesztette életét. Az utánpótlásban a kínai médiában megjelent beszámolók szerint több mint kétezer repülőgép vett részt, több mint 730 ezer tonna rakományt szállítottak a fronton harcoló katonák tízezreinek.
A kutatók a gép szárnyán kívül megtalálták a műszerfal, a hajtómű és a kabin egyes részeit és három pár katonai csizmát. Mindezt becsomagolták és kedden útnak indították a szomszédos tartomány Csiencsuan múzeumába, ahol a Repülő Tigrisek emlékcsarnokában állítják ki őket a Japán elleni győzelem 70. évfordulója alkalmából augusztus közepén nyíló tárlaton. A Repülő Tigrisek hivatalosan a kínai légierő amerikai önkénteseinek csoportját alkották, 1941-ben alakultak Claire Lee Chennault vezetésével, hogy segítsék Kína harcát a megszálló japán csapatok ellen. A pilótákat Franklin D. Roosevelt amerikai elnök engedélyével toborozták, fizetést kaptak és hivatalosan a lényegében már megsemmisített kínai légierőhöz tartoztak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.