1956 vérrel írt levelétől Caligula „bulihajójáig” – 2017 újabb tíz különleges híre a Múlt-korról
2017. december 31. 08:26
Korábban
Vulkanikus tó mélyén fekhet Caligula hatalmas „bulihajója”
Kutatók egy csoportja aktívan keresi Caligula császár kétezer éves „partihajóját”, amely feltételezésük szerint a dél-olaszországi Nemi-tó mélyén fekszik. A korabeli szóbeszéd szerint a tengeri járművet az ókori Róma egyik leghírhedtebb uralkodója vad orgiák megrendezésére használta. A kutatók úgy vélik, a császár hajóját halála után szándékosan süllyesztették el, hogy eltüntessék költekező és züllött életmódja egyik legfőbb bizonyítékát. A tóban az 1920-1930-as években már két, Caligulának tulajdonított luxushajót is találtak. A mostani kutatást egy XVI. századi búvár, Francesco de Marchi leírása inspirálta, aki a búvárharang egy korai változatával ment le a víz alá, hogy megkeresse a császár hajóit. De Marchi említést tett egy 122 méter hosszú hajóról, azóta pedig több halász is arról számolt be, hogy a jelzett területen tengeri járműhöz köthető tárgyakat talált. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a hajó tényleg ilyen hosszú volt, az azt jelenti, hogy megtalálták a világ első tengerjáró luxushajóját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap