1848-as forradalom idején érte el népszerűsége csúcsát a zsarnokölő Bánk bán története
2025. március 9. 09:05 Múlt-kor
„Rég vártuk e művet, s nem hiába vártuk, mert várakozásunkat fölülmúlá. Tele van eredeti gondolatokkal és erős szép kifejezésekkel. – Nagyobb ugyan benne a változatosság, mint az egység, de e részben, miután megállapított zeneiskolánk még nincs, nem is követelhetünk nagyon sokat.” A korabeli irodalmi folyóirat, a Hölgyfutár így jellemezte Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt annak 1861. március 9-én tartott ősbemutatója után. Katona József drámája igen hosszú utat járt be, míg elkészült az operaszínpadi adaptációja. Volt egy időszak, amikor úgy tűnt, az alapmű a történelem süllyesztőjében végzi.

Katona József
Korábban
Bukással kezdődött
A Pesten joggyakornokként tevékenykedő Katona Józsefet az 1810-es években jobban érdekelte a drámaírás, mint a paragrafusok száraz világa, így a Magyar Pesti Játékszín Társaság munkatársaként több drámát is írt.
Köztük volt a Bánk bán, amelyet az Erdélyi Múzeum című folyóirat 1814. évi pályázatára készített el. A beadott mű azonban leszerepelt, nemhogy a díjazottak között nem kapott helyet, de az ítészek említésre méltónak sem találták.
A komoly dramaturgiai baklövéseket tartalmazó művet Katona végül 1819-ben átdolgozta, módosította a cselekmény időpontját is, így történelmileg hitelesebb lett a darab.
A szakma azonban ekkor sem kapta fel a történetet, mivel a cenzúra az ország felett regnáló Habsburgokra veszélyesnek ítélte a német származású, és a magyar főnemesekkel nem éppen szívélyes viszonyt kialakító Gertrúd magyar királyné darabbéli megöletését.
A Bánk bán az íróasztalfiókban porosodva várta a szebb napokat. Katona azonban nem tudott várni, beszüntette irodalmi tevékenységét, letette a tollat, és az 1820-as évek derekától fogva szülővárosa, Kecskemét főügyészeként tevékenykedett, és nem érhette meg darabja 1833-as kassai ősbemutatóját sem.
A kassai nyitányt követően a Bánk bán műsorra került Budán, Debrecenben és Kolozsvárott, sőt 1839-ben eljutott a Nemzeti Színházba is, de a cenzúra megítélése ekkor sem változott.
Még az óvatos reformpárti Széchenyi Istvánnak is sok volt a „rebellis” elem, mert a dráma megtekintése után így nyilatkozott: „Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi ily esztelenség előadását.”
Az idegen zsarnokölő Bánk bán történetének népszerűsége az 1848-as forradalom idején érte el csúcsát. Március 15-én a Nemzeti Színházban akkora volt a lelkesedés, hogy a bezúduló, kokárdákkal feldíszített közönség miatt be kellett rekeszteni az előadást.
A darabot ugyanis elsodorta a hazafias lelkesedés, így a Bánk bán végül egy közös Szózat- és Himnusz-éneklésbe torkollott. Ilyen „felforgató” múlttal a háta mögött nem csoda, hogy a szabadságharc bukása után Katona műve továbbra is a tiltólistán maradt, és csak az 1860-ban bekövetkezett politikai enyhülés után tekinthette meg ismét a közönség, immáron egy új műfajban feldolgozva.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Tragikus körülmények között végződött Jim Clark autóversenyző karrierje 15:05
- Dózsa tüzes koronája és egy elefánt talpa – hét kegyetlen kivégzés a múltból 14:20
- Shakespeare-szonett politikai átiratára bukkantak Oxfordban 13:19
- A korabeli Budapest majd minden kabaréjában fellépett Salamon Béla 09:50
- Oppenheimer ellenezte az atomfegyverek továbbfejlesztését 09:24
- Polgárháborús védelmi cölöpöket találtak a Sheffieldi várnál 08:59
- A Spitfire első repülése 08:14
- A világon először Magyarországon tették kötelezővé Albert Sabin zseniális találmányát tegnap