12 ezer éves barlangrajzokat találtak Baszkföldön
2016. május 25. 10:39 MTI
A felső paleotikum korából származó, 12-14 ezer évesre becsült barlangrajzokat és sziklametszeteket találtak a spanyolországi Baszkföldön az Atxurra-barlang feltárása során.
Korábban
A több mint 70 őskőkorszaki kép főként állatokat - bölényeket, lovakat, kecskéket, szarvasokat - ábrázol - számolt be a kivételes felfedezéséről Diego Garate, archeológus és Ińaki Intxaurbe barlangkutató kedden az észak-spanyolországi Bilbaóban tartott sajtótájékoztatón.
Elmondták, hogy Atxurra-barlangra mint régészeti lelőhelyre 1934-ben bukkant rá Jose Miguel de Barandiarán. A rajzokat azonban eddig azért nem fedezték fel, mert csak egy szűk nyíláson átmászva érhetők el, ráadásul veszélyes sziklapárkányokon vannak, körülbelül 4 méterre a talajtól.
Lelkesedéssel beszéltek arról, hogy a terület érintetlenségének köszönhetően a talajon kovakő és szándarabokat is találtak, és azt feltételezik, hogy ezekkel készítették a rajzokat és a véséseket. A kutatók most nekilátnak, hogy alaposabban tanulmányozzák a rendkívüli leletet, ennek első szakaszát három évre tervezik. A munkával lassan tudnak haladni, mert a barlangba állványt kell építeni, hogy hozzáférjenek a rajzokhoz.
Spanyolország leghíresebb barlangrajzai Atxurrától mintegy 150 kilométerre nyugatra, a világörökség részének számító Altamira-barlangban találhatók, és a mostani lelethez hasonlóan, szintén a felső paleotikum, az úgynevezett magdaléni kultúra idején élt emberek készítették.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Bruegel, de vajon melyik? 18:05
- A tőkétől a hordóig: szüretek a Fortepan képein 15:05
- Egy szívinfarktus kellett hozzá, hogy Ruttkai Éva Latinovitsot válassza 14:20
- Reigl Judit művészetét csodálhatjuk meg szerdától a Műcsarnokban 13:23
- A hidegháborúval együtt az NDK történelme is véget ért 09:50
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának 08:20
- Utolsónak maradt Rákóczi rodostói társai közül a hűséges Mikes Kelemen tegnap
- Esélytelenül is megpróbálták feltartóztatni a japán inváziót Hongkong védői tegnap