2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 nagy katonai tévedés a történelemből

2018. július 18. 18:33 Múlt-kor

Carrhae, Kr. e. 53

Kr. e. 53-ban Marcus Licinus Crassus római hadvezér hadjáratot vezetett a Pártus Birodalom ellen. A fennmaradt adatok szerint serege 35 000 és 45 000 közötti legionáriust számolt, továbbá 4000 lovast, valamint 12 000 harcost különféle szövetséges népekből. Miután Crassus tudomására jutott, hogy a pártus sereg Armenia Magnában hadakozik éppen, úgy döntött, egyenesen Mezopotámia gazdag vidékei felé veszi az irányt. A kis-ázsiai Carrhae-nál (a mai törökországi Harrán) egy 10 000 fős pártus sereggel találta szemben magát, amely Surena pártus hadvezér parancsnoksága alatt állt.

Crassus menetből azonnal támadásba vezette seregét a kisebb létszámú pártusok ellen ahelyett, hogy hagyta volna katonáit pihenni egy éjszakát a közeli folyó mellett arra az esetre, ha Surena megpróbál elmenekülni. A fáradt, szomjas és éhes római katonák nem tudtak jó teljesítményt nyújtani, és Crassust hamarosan körülzárták a pártusok. Surena béketárgyalást ajánlott fel, de amikor Crassus megérkezett a pártus táborba, megölték. A római sereg megkísérelte a visszavonulást, a pártusok azonban követték őket, és felüket megölték. További 10 000 embert elfogtak, és eladtak rabszolgának. Crassus azzal, hogy megtagadta katonáitól a pihenést és vízkészleteik feltöltését, halálra ítélte seregét és saját magát is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár