10 nagy katonai tévedés a történelemből
2018. július 18. 18:33 Múlt-kor
Korábban
Moszkva, 1812
Napóleon francia császár 1812 júniusában 680 000 főt számláló, franciákból és meghódított területeinek katonáiból álló sereget vezetett az Orosz Birodalom ellen. Az orosz csapatok három hónapon keresztül – időszakos harcokkal – a „felperzselt föld” taktikáját alkalmazva visszavonultak, de a franciák tovább nyomultak előre, és próbálták döntő ütközetre kényszeríteni az orosz felet. Végül szeptemberben eljutottak egészen Moszkváig, amelyet azonban addigra az oroszok felégettek.
Napóleon egy hónapot várt a romos Moszkvában I. Sándor cár békeajánlatára, amely azonban nem jött – jól tudta a cár, hogy az idő a császár ellen dolgozik. Miután nem maradt semmiféle tartaléka, Napóleon megkezdte visszavonulását – ugyanazon az útvonalon, amerre jött (erre a sereget visszavonulása során követő orosz csapatok is aktívan igyekeztek kényszeríteni). Ekkor már egyre hidegebbé kezdett válni az idő, a Grande Armée pedig sem megfelelő ellátmánnyal, sem téli ruházattal nem rendelkezett. Az orosz rajtaütések által okozott veszteségeket tovább növelték a fagy és a betegségek.
Mire Napóleon elhagyta Oroszországot, 380 000 embere meghalt, 100 000-en fogságba estek, a maradékból pedig 50 000-nél is többen alkalmatlanok voltak bármiféle további szolgálatra. A folyamatos előrenyomulással és a már lerabolt, illetve kiürített útvonal követésével Napóleon oroszországi hadjárata teljes kudarcba fulladt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap