10 híres ember, aki túlélte az 1918-as spanyolnáthát
2020. március 18. 18:26 Múlt-kor
Korábban
Katherine Anne Porter
A Pulitzer-díjas szerző, Katherine Anne Porter rövid novelláiról híres, az egyetlen regénye az 1962-ben megjelent „Bolondok hajója” volt. Porter újságíróként dolgozott Denverben, amikor elkapta a kórt.
A járvány idejében hörghuruttal küszködő írónőt először félrediagnosztizálták. Porter küzdelme a spanyolnáthával megjelenik a „Fakó ló fakó lovasa” című, 1938-ban kiadott kisregényében. A mű nagyobbrészt életrajzi ihletésű, és egy Miranda nevű újságírónő, illetve egy Adam névre hallgató katona influenzavírussal fűszerezett románcát írja le. Miranda az influenza miatt ágynak esik, Adam pedig odaadóan ápolja lázas delíriumba zuhan szerelmét. Miranda felépül, de hamarosan rájön, hogy Adam nem élte túl a kórt.
Miranda panaszkodik és nyomorúságosnak érzi magát, mardossa az önvád, nem tud túllépni azon, hogy milyen árat fizetett szerelme az ő felépüléséért. Porter így fogalmazza meg a regényben Miranda agóniáját: „A mély bánatban, amit a rövid boldogság elmúlása miatt érzett, halkan, szenvtelenül összekuporodva sírt, szánva önmagát és az elveszett gyönyöreit.” Bár az influenzából kigyógyult, a vírus örökre otthagyta „kézjegyét” az írónő fizikai megjelenésében: Porter haja a betegség következtében őszbe fordult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap