7 halálraítélt utolsó mondata
2018. február 7. 12:09
Korábban
A bűnbánó főúr
A Wesselényi-összeesküvés egyik tagja, Frangepán Ferenc zsoltárok hangos éneklésével csillapította izgalmát, amikor a hóhér elé vezették 1671 áprilisában. Fennhangon köszönte meg a császárnak, hogy az kegyelemből elengedte a jobb kezének levágását. A ráadott szemfedőt letépte, majd bűneit megbánva így szólt a tömeghez: „Szeressétek Istent, uratokat, császárotokat, legyetek hívek hozzá, és kerüljétek az átkozott nagyravágyást, mely engemet örvénybe sodort.” A hóhér első sújtása a vállába hatolt. A fájdalomtól ordító főúr fejét végül csak újabb két csapással sikerült elválasztani a testétől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap