10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
2019. február 26. 19:47 Múlt-kor
Korábban
Az újabb fejadó (1990)
Az 1980-as évek második felében Margaret Thatcher miniszterelnök kormánya egy fix adónemet vezetett be a helyi kormányzatok költségeinek fedezésére, valamint a meglévő, ingatlanonként fizetett birtokadó felváltására. Ellenzői hamar elnevezték újabb fejadónak.
A fejadó mellett azzal érvelt a kormány, hogy a birtokonkénti adó sokkal kevésbé igazságos. Ha egy szerényebb házban él egy nagyobb család, annak minden felnőtt tagja rendelkezik egy szavazattal, de csupán azért az egy ingatlanért adózik, ezért – mivel létszáma által tompítva érzi a kormányzat költségének hatását – szavazataival sosem fog a takarékosabb kormányzatra szavazni. Egyedül élő szomszédjuk – aki lehet egy szegény özvegy is – ugyanazt az adót fizeti be, de csupán egyetlen szavazattal rendelkezik, így nem tudja érdekeit érvényesíteni a pazarlásra fittyet hányó nagy családdal szemben.
A válasz így az egyénenkénti fix adó volt, amely a kormányzati költekezéshez való felelősebb hozzáállásra nevelné a népet. Miután azonban 1990-ben bevezetésre került, a szegény özvegy mítoszát felváltotta annak ellentéte: egy óriási birtokon élő herceg ugyanazt a fejadót fizeti be, mint a földjén lakó szegény falusiak.
Az új adónemet széles körben igazságtalannak tartották, és sokan egyenesen megtagadták befizetését. Az Össz-Britanniai Fejadóellenes Szövetség március 31-én hatalmas menetet szervezett Londonban, amely valóságos zavargásba csapott át, Thatcher pedig arra panaszkodott, „a törvénytisztelő, rendes emberek a csőcselékkel fogtak össze”. Saját pártjában is sokan úgy gondolták, a miniszterelnök asszony hajthatatlansága az oka a felháborodásnak, Miután a Thatcher-kormány novemberben megbukott, az új miniszterelnök, John Major kormánya azonnal egy többkulcsos tanácsi adónemet vezetett be a helyi kormányzatok költségeinek fedezésére.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![nácik](/ih0Ax/label/.cut-640x400/206.jpg)
nácik
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Nem állt meg az élet Franciaországban a német megszállás után
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Nem kegyelmeztek senkinek a német katonák a francia faluban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap